"A történetmesélés kissé keletlen kalácstésztájában olykor-olykor váratlan szellemes megjegyzések mazsolájára bukkanunk" - írtam egyebek közt elég jó érzékkel M.C.Beaton (szül. Marion Chesney) képességeiről, mikor először találkoztam vele ijesztő méretű munkásságával (Agatha Raisin és az elültetett kertész). Elég jó érzékkel állapítottam meg "sületlenségét", mert később sem csalódtam benne: éppen olyan esetlenkének találtam most is, két újabb könyvénél, mint az első esetben, pedig annak még volt némi varázslatos jellege, Pável - ha emlékei nem csalnak - vele vesztette el chik-lit-szüzességét...

Később, mert bár nem rémlik, de a moly.hu megőrizte, elolvastam még tőle a parázna lódoktor történetet is, és csak ennyit jegyeztem fel hozzá: "Megijesztett, hogy – a fülszövegen olvasom – 21 kötetet írt erre a bájos-esetlen és főleg amatőr nyomozónőre a szerző." Szerencsére nem csak Agatha Raisin az egyetlen kreatúrája.

M. C. Beaton / Chesney, Marion (1936-): Agatha Raisin és a sziszifuszi szerelem
[Agatha Raisin and the love from hell, 2001] ford. Borbély Judit Bernadett
Ulpius-ház, 2013. 

Uncsika. Beaton egy iparos szintjére süllyedt és kaptafára gyártja a „krimijeit”, melyek kriminek vértelenek, regénynek meg nívótlan, összecsapott lektűrök. Magánnyomozóként feltűnösködő Agathaja (ah, drága Lady Agatha, micsoda szégyentelenek alázzák az emléked!) meg már olyan tenyérbemászó, hogy egy másik sorozatában – a Hamish Machbeth és a tökéletes oldalbordát olvasom még tőle – éppen az efféle libákat nyírják ki, ahelyett, hogy engednék sok száz oldalon át a csámpás tűsarkújában a brit füvet meg az idegeinket tiporni.

Amikor Sziszifusz a sok hórukkban már kavics méretűre koptatta a szikláját, talán arra ítéltetett, hogy M.C.Beatont olvasson. Szerintem azóta nagy, rücskös, kemény sziklákról álmodik sóváran. 

* 

M. C. Beaton / Chesney, Marion (1936-): Hamish Machbeth és a tökéletes oldalborda
[Death of a perfect wife, 1989] ford. Loósz Vera
Ulpius-ház, 2013

Angliában, pláne a Felföldön, nagyon nehéz egy jót enni. Ez persze még nem ok a gyilkosságra, de az ember feszült lesz tőle és lejjebb megy az ingerküszöbe, ami, akár az apály egy szemetes tengerparton, csúnya dolgokat mutat meg az emberből.

Az igazság persze még ritkább, mint egy jó étel a szegényes angol konyhán (még jóval Jamie Oliver előtt vagyunk!), ezért nem is az hal meg, „akinek kéne”: az egyik háziasszony pl. abban a tálban készít tortát, amiben előtt a kutyának adott vizet, és el sem mossa, csak sebtében kitörli. (Mellesleg a jelenet duplán ijesztő: nem derül ki belőle, ez most normális dolog-e a szerző szemében vagy ezzel jellemezte tömören a hölgyet…) Ehelyett egy „tökéletes feleség” lesz a merény áldozata – ezzel nem lőttem le poént, azt megtette már az angol cím is – , aki persze csak a többi háziasszonyhoz képest tökéletes (ismer egy csomó házipraktikát, főz is és varr meg ilyenek), egyébként mindannyiuknál tenyérbemászóbb (nem csak a házimunkában ismer praktikákat).
A krimi egyébként lapos, épphogy annyira nem unalmas, hogy befejezd, bár ebben a leginkább a kötet véznasága segít nekünk.
A gyilkos magára mért büntetése azért már szinte mitológikus: a pocsék étkek országában (erről elég ok jelenet szól a regényben) „evéssel fogja megölni magát”.

Beaton férfinyomozója, Hamish viszont végre egy érdekes figura, a purgatóriumban talán majd Beaton számlájára írják, hogy a szerencsétlen Agatha R. mellett teremtett legalább egy igazi karaktert is, egy, a vidéki nyugalomban Mackó kutyája, a baromfiudvara meg a juhai mellett Buddhaként, illetve befőttként „jól elleszek”-mentalitású pasit:

"-Tehát visszautasítottad a előléptetést – mondta kereken a lány. – Mi lesz belőled, Hamish?
-Remélem, semmi – hallatszott a ráérős válasz. A megszállottság fura dolog, motyogta félig-meddig önmagának a férfi (…)"