Törvényjavaslat a tankönyvellátásról

Benyújtotta a tankönyvellátás rendjéről szóló törvényjavaslatot vasárnap az emberi erőforrások minisztere, az indítvány a többi között a piaci mechanizmusok és a tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett az állam felelősségét kívánja megteremteni. A javaslat alapján 2014. január 1-jétől jogi értelemben is megszűnne a piaci elvekre épülő tankönyvellátás, és megvalósulna az állam teljes körű felelősségére épülő állami közfeladatként megszervezendő tankönyvellátás.

Az Országgyűlés honlapján közzétett törvényjavaslat szerint olyan szabályrendszert kívánnak alkotni, amely a piaci mechanizmusok és a tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett megteremti az állam felelősségét. Azt a garanciát, amely alapján az állam saját állami tankönyvkiadóval, kísérleti tankönyvfejlesztésével is biztosítja a jövőben a tankönyveket az iskoláknak, de nem kizárva ebből azt sem, hogy ahol indokolt, fenntartsa a nem állami tulajdonban álló kiadók tankönyvfejlesztésbe való bevonásának lehetőségét.

A benyújtott törvényjavaslat új alapokra helyezi a köznevelési tankönyvfejlesztés,-előállítás egészét, állami felelősségként értelmezi a tankönyvek előállítását, rendelkezik a kormány által rendeletben kijelölendő állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szervről. Kitér a tankönyvvé nyilvánítási eljárásban a kormány által rendeletben kijelölt testületre amely az indítvány szerint a legmagasabb állami garancia lesz majd a tankönyvek magas minőségére.

Meghatározza továbbá a tankönyvvé, a pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítási eljárás lépéseit, az abban közreműködőket nevesíti. Rögzíti, kik nyújthatnak be a jövőben tankönyvvé továbbá pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás iránti kérelmet. Rendelkezik arról, hogy főszabály szerint az iskolai oktatás adott évfolyamához csak a tankönyvjegyzéken szereplő legfeljebb kettő tankönyv közül lehet rendelni.

Rendelkezik továbbá arról is, hogy a miniszter nyilvános pályázatot is hirdethet abból a célból, hogy a köznevelés tankönyvellátását segítse, bevonva a kiadással üzletszerűen foglalkozó kiadókat.

Fontos garanciális szabályként beépítésre kerülne, hogy a fenntartó egyetértéséhez kötik az iskola tankönyvválasztását.

Tartalmazza továbbá a javaslat, hogy az állam ingyenesen biztosítja a tanulók tankönyvekkel történő ellátását 2013. szeptember 1-jétől kezdve felmenő rendszerben az elsőtől a nyolcadik évfolyamig.

Az új szabályok hatálybalépésének időpontja 2014. január 1., ezzel jogi értelemben is megszűnne a piaci elvekre épülő tankönyvellátás, és megvalósulna az állam teljes körű felelősségére épülő állami közfeladatként megszervezendő tankönyvellátás.

A javaslat indoklásában rögzítik, hogy a nemzeti köznevelési rendszerben a Nemzeti alaptanterv és a különböző kerettantervek révén a tanulók részére államilag meghatározott és elvárt tudás elmélyítését támogató tankönyvek előállítását és forgalmazását is alapvetően piaci mechanizmusok határozzák meg. Ezzel befolyásolják azt is, hogy milyen az iskolák tankönyvválasztása, s azt is, hogy egy adott iskola adott tanulója melyik piaci alapon működő kiadó melyik tankönyvéből tanul.

A jelenleg hatályos szabályozást tartalmazó tankönyvpiac rendjéről szóló törvény nem az állami felelősségvállalás és az állami közfeladat ellátás elveire építkezik, hanem arra, hogy lehetővé tegye, a különböző piaci szereplők, gazdálkodó szervezetek – a jogi keretek között – szabad piaci mechanizmusokkal is élve, minél nagyobb példányszámot szállítsanak az iskolákba, ezáltal is törekedve a minél magasabb profit megszerzésére.

(MTI)

Háttér:

A törvényjavaslat szövege

A Nyomda és Papíripari Szövetség állásfoglalása

A Tankönyves Vállalkozók állásfogalalása

 

 

Bejelentkezés