A tőle megszokott ironikus, szkeptikus, szókimondás helyett egészen más stílusban írta meg legutóbbi regényeit Szécsi Noémi. A Nyughatatlanok ízig-vérig tizenkilencedik századi nagyregény, amelynek folytatása, a Gondolatolvasó nemrég került a boltokba. 

Több mint két éve beszélgettünk utoljára, azóta rengeteg minden történt. Tavaly megjelent gyerekregényed, a Mandragóra utca 7., az idei év revelációja pedig, hogy kiadták a Finnugor vámpírt angolul, és felolvasókörúton jártál Angliában, New Yorkban is. Milyen volt a fogadtatás? Mesélj!

Sok helyen jártam, és nagyon nyitott emberekkel találkoztam. Annak ellenére is, hogy az angol nyelvű könyvpiacokon 3-4 százalék a fordítások aránya, mert egy ilyen óriási olvasóközönségen belül egy viszonylag kis közönség is népes lehet. Azt vettem észre, hogy míg a regény a magyar irodalomban meglehetősen testidegen volt, és 2002-ben furcsállva fogadták a kritikusok, az angol recenziók szerzői természetesnek vették a műfaját, hangütését és témáit.

Izgalmasnak tarom, hogy éppen az első regényed visz el ennyi utazásra. Hogy látod most, milyen viszonyban vagy az egyetemista kori önmagaddal?

Ellentmondásos. Egyrészt minden bizonnyal szereztem gyakorlatot az írásban, és jobban meg tudnám formálni a szerkezetet, egyes részeket, ezért van bennem elégedetlenség. Másrészt hiányzik már belőlem az a fiatalos lendület, energia és pimaszság, amivel a Vámpírt írtam. Ez már sosem tér vissza, egyedi alkalom volt.

Hogy vagy megelégedve a fordítással? Hogyan folyik a munka?

Rendszerint nem dolgozom együtt a fordítókkal, de többször előfordult már, hogy megkerestek kérdésekkel, például hogy mi a búzahús (Jerne egy vegetáriánus étteremben dolgozik) vagy hogy ez vagy az az idézet honnan származik. Peter Sherwood lenyűgözött azzal, hogy rájött, az egyik idézet Thomas Mann Lotte Weimarbanjából származik, noha én már rég elfelejtettem…

Mit szólsz a borítókhoz?

Az angol nyelvű könyvek borítóit illetően csak a brit kiadás borítóját láthattam megjelenés előtt, és az tetszett is nekem. Az amerikai kiadó már csak a kész könyvet küldte el, és a borítót látva, elolvasva bizony értek meglepetések. Ami a magyar borítókat illeti, többek között azért szeretek az Európa szerzője lenni, mert nagyon igényes kiállításúak, szép tördelésűek a könyveik. A borítókért Gerhes Gábor művészeti vezető felel, bár a két regény esetében – a Mandragóra utca 7. borítóját az illusztrátor, P. Szathmáry István tervezte – a képet én választottam. A Nyughatatlanok borítóján William Dyce Pegwell Bay című festménye látható, pont abból az évből – 1853 –, amikor a regény játszódik, a Gondolatolvasó borítóján pedig egy 1861-es angol fotó látható: egy hintalovon ülő, szomorú arcú kisfiú a nővérével.

Úgy tudom, készül az olasz fordítás is. Érdekes, amit meséltél, hogy mindig megkérdezik, angolul írsz, ugye? Mivel angolul publikálnak az angolszász piacon azok is, akiknek nem az anyanyelve. A Facebook oldaladon van egy kép, amelyen Jay Clifton, George Szirtes, angol költő és műfordító társaságában látunk, amint a finnugor nyelvek, köztük a magyar szomorú sorsáról beszélsz. Valóban szomorú lenne ez a sors?

Sokszor gyászolták már a magyar nyelvet, pedig más finnugor nyelveket tekintve – amelyek között akad kihalt vagy néhány ezer beszélővel rendelkező nyelv – ezt még mindig népes közösség beszéli. De mégis el tudom képzelni, hogy ötven-száz év múlva fokozatosan visszaszorul a használata egyes területeken. A világ történelmében kétezer év nem sok idő, rengeteg nyelv szűnt már meg vagy alakult át, hiszen a nyelv folyamatosan változó organizmus. Szerintem a mostani formájában nem fog létezni száz év múlva, más funkciókkal, más formában igen.

A Gondolatolvasó egy trilógia második része. Hogyan kapcsolódik a Nyughatatlanokhoz?

A főszereplő és narrátor, Fülöp a Nyughatatlanokban szereplő házaspár fia. A történet úgy folytatódik, hogy míg az első regényben bizonyos értelemben belülről láttuk a Bárdy házaspár életét, a Gondolatolvasóban szülőkként látjuk őket a fiuk két éves korától tizenkilenc éves koráig. A kamaszfiú szempontjából sok eddig ismert figura más szerepben mutatkozik meg.

A Nyughatatlanok címe is tetszett, most a Gondolatolvasó több szempontból is telitalálatnak érzem. Arra gondolok, hogy a gondolattal, a nyelvvel és az emberi kommunikációval több értelemben is érintkezik a mű, hiszen egy süketnéma fiú meséli a történetet. („Fülöp abban reménykedik, hogy embertársaink legtitkosabb gondolatait akkor ismerhetjük meg igazán, ha nem halljuk, mit beszélnek…”)
Nagyon izgalmas egyáltalán a nyelv kérdése, elképesztő, hogy meg tudjuk egymást érteni, beszélünk, olvasunk – és ez több nyelven is lehetséges… Miért lett egy süketnéma fiú a főszereplő? Miért érdekel ez a világ?

Racionális magyarázatot nem találok rá, nincs a családomban vagy ismeretségi körömben érintett – de engem mindig vonzanak azok a hősök, akik valamilyen értelemben periférián mozognak. A másik kérdés, ami világéletemben izgatott, hogy a kommunikációs helyzetekben az elhangzott szavak, mondatok mennyire keveset nyomnak a latban a beszédszándékot illetően. Pedig én, íróként elsősorban a verbális részét tudom megjeleníteni. Fülöp – és vele én – arra tesz kísérletet, hogy az emberek megfigyelésével a gondolataikban olvasson. Ez gyakorlatilag lehetetlen, pedig gyakran képzeljük azt, hogy megérthetjük a másikat.

Láttam a könyv trailerét, Szabó Szonja ihletett rendezésében, Szőke Dániel képeivel és Patkós Márton emlékezetes arcával és hangjával. Néztem volna tovább is! Megfilmesítik?

Sajnos nincs erről szó, de nagyon hálás voltam a könyvtrailer alkotóinak, mert pontosan eltalálták a könyv hangulatát, ráadásul anélkül, hogy bármilyen instrukciót adtam volna. Örömmel figyelem ezt a törekvést, hogy a képi ingerek túltengésének világában van egy műfaj, amely vizuális kulcsot ad egy szavakból felépített műhöz. Egyébként a legújabb könyvtrailerek között nagyon sok gyöngyszem akad, és ilyenkor az ember még inkább bánja, hogy a jelenkori filmgyártás nem fókuszál kifejezetten a kortárs irodalom adaptálására.

A nyelvi kifejezésmód a netes kultúra által rohamos átalakulásban van. A Werk Író Akadémia tanára vagy. Milyen tapasztalatokat osztanál meg az írói pályára készülő fiatalokról?

Jó néhányan vezetnek blogot, és ha írni akarnak, akkor rendszerint regényben gondolkodnak, és kevésbé novellában vagy versben, bár a diákok között akadt már gyakorló slammer is. Amit különösnek találok, hogy bár maguk is magyar irodalmárok szeretnének lenni, általában ritkán olvasnak magyar kortárs szerzőket, inkább a fordításirodalomban tájékozottak. Bár természetesen éppen a mi dolgunk bevezetni őket ebbe a misztériumba. Olyankor mindig meglepődnek, hogy mennyi érdekes mű van, amivel érdemes foglalkozni.

A regényeidhez tartozó kutatómunka során sok kultúrtörténeti érdekességre bukkansz. Ezek persze nem mind férnek bele a regényeidbe. Örömmel látom, hogy elindult a Halcsontos Fűző című blogod, amiben a XIX. század magánéletéből olvashatunk kuriózumokat. Ez már nem is az első blogod, várandósságod idején, 10 éve is vezettél egyet. Mennyire fűzöd szorosra most ezt a Halcsontos Fűzőt?

Nem voltam benne biztos, hogy az embereket érdeklik ezek a történetek, de a blog fogadtatása nagyon pozitív. A Nyughatatlanok írása során elsősorban azzal kutattam, hogyan viszonyulnak a 19. századi nők a testükhöz (házasság, szex, szerelem, termékenység, gyermekgondozás) a Gondolatolvasónál a siketek oktatásának, a színészet története érdekelt közelebbről, de mindent elolvastam, amiről azt hittem: közelebb hozhatom általa a múlt alakjait. Lelkes olvasója vagyok az angolul és franciául megjelenő életmódtörténetnek. Magyarul nem csupán kevesebb dolog jelenik meg, de sokszor a nagyközönség sem tud az érdekes forrásokról. Fontos az, hogy véletlenül se kontárkodjak bele a történészek hivatásába, hanem azok legyenek ezek az írások, amik: egy író kultúrtörténeti kalandozásai.

Prózaírók esetében a sorrend általában az szokott lenni, hogy rövidebb szövegektől haladnak a regény felé. Te pedig mostanában kezdtél novellákat írni. Miért?

Ha belegondolok, azért nem írok novellát, mert az írás számomra nagy szenvedésbe kerül, és egy novella kedvéért nehezen szánom rá magam. A novella univerzumát megteremteni nem kisebb erőfeszítés, mint egy regényét, de mivel mostanában kialakítottam egy otthonos világot, ahol gonosz és erkölcstelen „Rohadt állatok” laknak, ide időről-időre visszatérek, hogy szatirikus állatmeséket írjak.

Szepesi Dóra
(Fotó: Hernádi Levente, Könyvjelző magazin)