Libri Irodalmi Díj

A közlemény felidézi, hogy a könyves cég 2016-ban alapította meg a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat, az évenként odaítélendő elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be. A nyertesek 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

Az idén 179 könyvet tartalmazó lista 51 kiadó műveiből állt össze. Az ezekből összeállított listából választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló - idén már 180 fősre duzzadt - szakmai bizottság a 10 döntős művet. A szakmai bizottság tagja volt többek között Arató László, Barabás Zsófi, Bárdos András, Bősze Ádám, Bus István, a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai, Csáki Judit, Csáki László, Gyurkó Szilvia, Horváth Gergely, Kepes András, Krusovszky Dénes, Sándor Pál, Vecsei H. Miklós és Zacher Gábor is.

A Libri idén is bevonta a fiatalokat, és felkérte szavazni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, az Újvidéki Egyetem, a pozsonyi Comenius Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem hallgatóit, a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium, továbbá a Közgazdasági Politechnikum és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulóit, de szavaztak a Szegedi Tudományegyetem Kreatív írás specializáció szakos és a Quadrivium Műhely diákjai is, továbbá leadta voksát a KKM - Balassi Intézet Műfordítóképzés és a Kontextus műhely csapata is.

Az ő döntésük alapján állt össze az a tíz könyvből álló lista, amelyre a közönség és a szakmai zsűri is szavaz. A tíz döntős közül ötfős szakmai zsűri - Bálint András színész, Beck Zoltán dalszerző, Fullajtár Andrea színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus - választja ki az idei Libri irodalmi díj nyertesét, az olvasóknak leginkább tetsző könyv pedig a Libri irodalmi közönségdíjat nyeri el.

Tavaly a közönség tetszését Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye nyerte el, a Libri irodalmi díjat pedig Szvoren Edina vehette át Verseim című novelláskötetéért.

A közönség idén március 25-től május 8-ig szavazhat a Libri weboldalán - áll az összegzésben.

MTI

Március 25-től lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíjasára

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

UKP 2019 12 hatter