Kitüntetések március 15-e alkalmából

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár társaságában nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából művészeti és egészségügyi díjakat adott át kedden Budapesten.


A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevé-kenysége, valamint művészi teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:

TASNÁDI ISTVÁN forgatókönyvíró, rendező;
LAJOS TAMÁS operatőr, producer, a Service Film Positive Kft. ügyvezetője;
DOMONYI RITA dramaturg, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesteroktatója;
FAZEKAS LAJOS filmrendező, operatőr.

Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:

VÉCSY ATTILA fotóművész, a Magyar Tudományos Akadémai Agrártudományi Központ marketing asszisztense;
MÁTÉ GÁBOR fotográfus, a Moholy -Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetője, egyetemi adjunktusa.

A kultúra érdekében - hosszabb időn át - művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült:

BÁN TEODÓRA a Szabad Tér Színház és a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője és művészeti vezetője;
SÁRKÖZI GYULA balettmester, a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola alapítója és művészeti vezetője;
KUCSERA TAMÁS GERGELY a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjban részesült:

PETROVICS ESZTER televíziós szerkesztő, rendező;
VARGA JUDIT zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem egyetemi tanársegéde.

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:

HEGEDŰS ANDREA textiltervező;
CSÓKÁS EMESE kárpitművész, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola művésztanára;
LENKEI BALÁZS formatervező, iparművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi adjunktusa;
RÉKASY BÁLINT ötvös iparművész-designer;
SZABÓ ANDREA grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem művésztanára.

Kiemelkedő táncművészeti tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:

BLASKÓ BORBÁLA a székesfehérvári Vörösmarty Színház táncművésze, koreográfusa, táncpedagógusa;
GYURMÁNCZI DIÁNA a Győri Balett balettművésze;
TÓKOS ATTILA a Honvéd Együttes táncos szólistája.

Hortobágyi Károly-díjban részesült:

IFJ. RICHTER JÓZSEF artistaművész, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

Kiemelkedő népművészeti munkásságának elismeréseként Martin György-díjban részesült:

TAKÁCS ANDRÁS néptánckutató;
PÁVAI ISTVÁN népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémai Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudomány Intézet tudományos főmunkatársa;
VARGA JÁNOS koreográfus, a Lartis Nonprofit Kft. ügyvezetője;
KISS FERENC zeneszerző, népzenekutató, az Etnofon Zenei Kiadó igazgatója.

Kiemelkedő zenetudományi, és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismerésekén Szabolcsi Bence-díjban részesült:

GOMBOS LÁSZLÓ zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeum tudományos munkatársa.

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

JUHÁSZ JUDIT újságíró, rádiós-szerkesztő-riporter, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője;
MÁCS ILDIKÓ, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerkesztő-riportere;
T. PINTÉR KÁROLY újságíró, az Evangélikus Élet főszerkesztője.

Kiemelkedő színművészeti, színházi tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült:

BAJOMI NAGY GYÖRGY, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésze;
BORBÉLY ALEXANDRA, a budapesti Katona József Színház színművésznője;
KRISZTIK CSABA, a székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésze;
SZABÓ MÁRTA, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésznője;
VELICH RITA, a Budapesti Operettszínház vezető jelmeztervezője;
TENKI RÉKA, a budapesti Örkény István Színház Színművésze;
HARSÁNYI ATTILA, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház színművésze;
LIPICS ZSOLT, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze.

Kiemelkedő irodalmi - költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi - tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:

GITTAI ISTVÁN költő, író, újságíró;
KARÁCSONYI ZSOLT költő, műfordító, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője;
FALUDI ÁDÁM költő, prózaíró, képzőművész;
EKLER ANDREA irodalomtörténész, kirtikus, a Silver Store Kft. menedzsere;
KELEMEN LAJOS költő, író, esszéista,szerkesztő, kritikus;
LEZSÁK SÁNDOR költő, drámaíró, kultúraszervező, a Magyar Országgyűlés alelnöke;
MOHAI V. LAJOS író, esszéista, kritikus;
TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS író, drámaíró.

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat kapott:

HAJDÚ KINGA, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium festő-és művésztanára;
HÉRICS NÁNDOR tervező-grafikusművész;
ISKI KOCSIS TIBOR festőművész, a A Viltin Galéria művészeti vezetője;
MENASÁGI PÉTER szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa;
RÉVÉSZ LÁSZLÓ képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem osztályvezető mestere;
SERÉNYI H. ZSIGMOND festőművész, grafikus;
BALOGH GYULA festőművész.

A kortárs képzőművészet területén végzett kiemelkedő műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:

KÉSZMAN JÓZSEF művészettörténész, a szombathelyi Eötvös Lóránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ oktatója.

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat vehetett át:

PAD ZOLTÁN, a Magyar Rádió Énekkara vezető karnagya;
KOSZTÁNDI ISTVÁN, a Szegedi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere és zenekari szólistája;
BALOG JÓZSEF zongoraművész;
KOVALSZKI MÁRIA zongoraművész-tanár, korrepetítor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa;
OLÁH VILMOS hegedűművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara első koncertmestere.

Kiemelkedő könnyűzenei tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:

RÚZSA MAGDOLNA előadóművész, énekes;
BERKI TAMÁS dzsesszénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz énektanára;
MOLNÁR FERENC CARAMEL előadóművész, énekes.

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át:

BARTIS ATTILA József Attila- és Márai Sándor-díjas író, fotográfus;
BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN József Attila-díjas író, költő;
DOBOZI ESZTER József Attila-díjas író, költő, szerkesztő.

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

BÖRCSÖK ENIKŐ Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész;
CSÁJI ATTILA Munkácsy Mihály-díjas festőművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
CSUJA IMRE Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész;
FÁBRY SÁNDOR előadóművész, író, érdemes művész;
KÓKAY KRISZTINA Ferenczy Noémi-díjas textilművész, grafikus, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
RÁCKEVEI ANNA Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
SOLYMOSI TAMÁS Harangozó Gyula-díjas balettművész, érdemes művész;
ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, gordonkaművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:

BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész;
CSÁNYI SÁNDOR Jászai Mari-díjas színművész;
FALUDI JUDIT Liszt Ferenc-díjas csellóművész;
FRENÁK PÁL Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus;
GÁSPÁR TIBOR Jászai Mari-díjas színművész;
HARIS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
MELÁTH ANDREA Liszt Ferenc-díjas operaénekes;
MIKÓ ISTVÁN Jászai Mari-díjas színművész, rendező, előadóművész;
MUCSI JÁNOS BÉLA Harangozó Gyula-díjas koreográfus;
MUCSI ZOLTÁN Jászai Mari-díjas színművész;
PÁL LAJOS Bánffy Miklós-díjas zenész, zenetanár;
SZENTKIRÁLYI MIKLÓS BÉLA Munkácsy Mihály-díjas restaurátorművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
VERESS SÁNDOR LÁSZLÓ Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként Semmelweis Ignác-díjat kapott:

DR. FIGLER MÁRIA, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar egyetemi tanára;
DR. HANKÓ ZOLTÁN, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke;
DR. CSÓKAY ANDRÁS idegsebész.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban.

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 15-e alkalmából, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

DR. ALMÁSI MIHÁLY baptista lelkipásztor, a Baptista Teológiai Akadémia Teológiatudományi Intézetének igazgatója, professor emeritus,
DR. BARNA GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalomtudományi Intézete Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének egyetemi tanára,
DR. BODNÁR ANDRÁS nyugalmazott osztályvezető sebész-főorvos, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságának vezetője,
DR. CSERNÁTONY ZOLTÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Ortopédiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár,
CSIZMADIA ZOLTÁN festő-, grafikus-, keramikusművész,
DR. DÖVÉNYI ZOLTÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszékének egyetemi tanára,
DR. FELFÖLDI LÁSZLÓ táncfolklorista, a Magyar Táncművészeti Főiskola címzetes főiskolai tanára, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa,
GALGÓCZY ÁRPÁD József Attila-díjas író, műfordító,
GÉRESI RÓBERT, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese,
DR. GERGELY ANDRÁS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének professor emeritusa,
DR. HAFENSCHER KÁROLY evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, teológiatanár, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Reformáció Emlékbizottsága munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos,
DR. HANKISS ÁGNES József Attila-díjas író, pszichológus, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense, a Nemzetbiztonsági Intézet Terrorelhárítási Tanszékének mesteroktatója,
DR. HÁRSING LÁSZLÓ GÁBOR, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének tudományos tanácsadója,
JUHÁSZ KATALIN olimpiai és világbajnok tőrvívó, az Olimpiai Bajnokok Klubjának alapítója, a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságának tagja,
DR. KEMPLER PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem Diabetológiai Licenc Grémium elnöke, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara I. sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára,
DR. KERÉNYI DÉNES, a műszaki tudomány doktora, műfordító, a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagja,
DR. KOMLÓSINÉ Dr. KNIPF ERZSÉBET, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Germanisztikai Intézetének volt igazgatója, a Német Nyelvészeti Tanszék egyetemi tanára,
DR. KULIN KATALIN, az irodalomtudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritája,
LITKEY FARKAS világ- és Európa-bajnok, tizenháromszoros Kékszalag-győztes vitorlázó,
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ néprajzkutató, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa, a Kodolányi János Főiskola volt egyetemi tanára,
R. TÖRLEY MÁRIA szobrászművész,
SCHÄFFER ERZSÉBET író, újságíró, publicista, a Nők Lapja volt főmunkatársa,
DR. SZABÓ MIKLÓS, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikája Újszülött Intenzív Osztályának vezetője, egyetemi docens,
DR. VARGA ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára,
DR. VARGA ISTVÁN, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola és a Boldog Gizella Szeminárium rektora,
DR. VONDERVISZT FERENC, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézetének igazgatója, egyetemi tanár részére.

Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ÁRKOSSY ISTVÁN festő- és grafikusművész, író,
BABOS TÍMEA világbajnok és Grand Slam-győztes teniszező,
DR. BAJI BALÁZS világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó,
DR. BIRKNER ZOLTÁN, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának igazgatója, egyetemi docens,
DR. BISZTRAY GYÖRGY DÉNES kertészmérnök, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara Szőlészeti Tanszékének egyetemi tanára,
CSERMELY GYÖRGY táncművész, táncpedagógus, producer, a Váci JeszenszkyR Balett alapító igazgatója,
DÉVÉNY MÁRIA zenei szerkesztő, rendező, a Magyar Rádió nyugalmazott zenei munkatársa, a Magyar Rádió örökös tagja, a Magyar Katolikus Rádió Kulturális Szerkesztőségének alapító tagja,
DR. DÉZSINÉ SZENTES VERONIKA, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház haemodinamikai laboratóriuma vezető asszisztense,
DOMOKOS ANDRÁS LEVENTE világ- és Európa-bajnok vitorlázó,
FEHÉR ANNA, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskola igazgatója,
FIDEL LÁSZLÓ olimpiai ezüstérmes, ötszörös világbajnok kajakos,
FÖLDESI JÓZSEF újságíró, szerkesztő, a Kalangya Kkt. tulajdonosa,
FUCSOVICS MÁRTON Európa-bajnok teniszező,
FŰZY GÁBOR énekes-zongorista,
DINNYÉS JÓZSEF zeneszerző, előadóművész,
GULYÁS MÁRTA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének egyetemi docense, a madridi Szófia Királyné Zeneakadémia kamarazene-professzora,
DR. HAHNER PÉTER, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézete Újkortörténeti Tanszékének egyetemi docense, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének alelnöke,
DR. HÉJJ GÁBOR ISTVÁN, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettese, a Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály nyugalmazott osztályvezetője,
DR. HELTAINÉ Dr. NAGY ERZSÉBET, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi docense,
HERMAN ISTVÁN ERVIN, volt országgyűlési képviselő, a Grafotip Reklám és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves alelnöke,
HORVÁTH IMRE, a Székesfehérvári Egyházmegye nyugalmazott plébánosa, címzetes apát, főesperes és kanonok,
DR. KICZENKO JUDIT, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalomtudományi Intézetének nyugalmazott egyetemi docense,
KORMOS VALÉRIA újságíró,
DR. KOSZTOLÁNYI JÓZSEF, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézete Analízis Tanszékének egyetemi docense,
KOVÁCS GERGELY okleveles posztulátor, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviselője,
KÖKÉNYESSY ÁGI színművész,
MAJTHÉNYI SZABOLCS világ- és Európa-bajnok vitorlázó,
DR. MURÁNYI LÁSZLÓ, az 1956-os Magyarok Világszövetségének alelnöke, a Magyar Televízió volt főszerkesztője,
NAGY PÉTER, a Budapest-Budafoki Református Egyházközség lelkipásztora,
DR. OROSI PIROSKA, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Kórházhigiénés Osztályának osztályvezető higiénikus főorvosa, egyetemi docens,
DR. PATAKI BÉLA JÓZSEF, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi docense,
PÉTERY ISTVÁN, nyugalmazott építészmérnök, volt cserkész rajparancsnok,
PINCZINGER JÓZSEF karvezető, zeneszerző, az Amor Sanctus énekegyüttes volt vezetője,
PINTÉR LAJOS József Attila-díjas költő, a Forrás című irodalmi folyóirat szerkesztője,
RÁKAY PHILIP kommunikációs és médiaszakember, televíziós műsorvezető, producer, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese,
RICHTER ILONA Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, tudományos illusztrátor,
DR. SÁNDOR TAMÁS, a Semmelweis Egyetem II. sz. Sebészeti Klinikájának önkéntes segítője, egyetemi magántanár,
SEBESTYÉN ILONA könyvkiadó, a Nap Kiadó igazgatója,
SIMON ANDRÁS grafikusművész,
DR. SÓLYOMVÁRI KÁROLY gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszékének nyugalmazott egyetemi adjunktusa, címzetes egyetemi docens,
SÜTŐ LÁSZLÓNÉ, a Szivárvány Közös Igazgatású Óvoda és Bölcsőde, Egységes Óvoda-Bölcsőde és Óvoda Intézményének vezetője,
SZABÓ GYÖRGY gyógynövényszakértő, "a bükki füvesember",
SZÁRAZ MIKLÓS GYÖRGY József Attila-díjas író,
SZOMBATHY BÁLINT költő, kritikus, képzőművész, művészeti író, multimediális művész,
SZŐNYI FERENC triatlonista, ultrafutó, ironman, összetett ultratriatlon-világbajnok,
SZŰCS GÁBOR, néptáncművész, koreográfus, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetője, a Csángó Fesztivál - Kisebbségek Folklór Fesztiválja igazgatója,
TALLAI GÁBOR, író, újságíró, a Terror Háza Múzeum programigazgatója, a Fiatal Írók Szövetségének alapító tagja,
TORDA JÓZSEF FERENCNÉ DR. PETNEHÁZY JUDIT ZSUZSANNA, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnöke, alapító tagja,
DR. TÓTH ETELKA, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara Pedagógiai Intézetének főiskolai docense, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Mai Magyar Nyelvi Tanszékének főiskolai docense,
VARGA ZOLTÁN koreográfus, a Cédrus Táncegyüttes művészeti vezetője,
DR. VERESS ÁRPÁD, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszékének egyetemi docense,
DR. VESZPRÉMI BÉLA szülész-nőgyógyász szakorvos, klinikai genetika szakorvos, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának egyetemi docense, a Prenatális Diagnosztikai Központ vezetője,
VILLÁNYI LÁSZLÓ József Attila-díjas költő, a győri Műhely című folyóirat főszerkesztője,
ZELINKA TAMÁS, a Parlando című zenepedagógiai folyóirat felelős szerkesztője.

Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

BAKÓ MÁTÉ balettművész, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa,
BARTHA ÉVA, a Honismereti Szövetség országos titkára, tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa,
BEKE JÓZSEF, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium nyugalmazott tanára és igazgatóhelyettese,
BÉRCZI ZSÓFIA világ- és Európa-bajnok paraúszó,
DR. BERTA ÁRPÁDNÉ, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltségének nyugalmazott igazgatója,
BOTH MIKLÓS zeneszerző, előadóművész, népzenegyűjtő,
CARULLA LEON JESSICA balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,
DR. CSEH SÁNDOR, Hegyeshalom nagyközség háziorvosa,
DR. CSUPOR ÉVA, Jakabszállás község nyugalmazott háziorvosa,
ENDRŐDI EMMA RITA, az Egyházközségi Nővérek Társasága tagja, a Piliscsaba-Klotildligeti Plébánia nővérmunkatársa,
ERDÉLYI TIBORNÉ táncművész, néptánctanító, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja,
DR. FEKETE SÁNDOR, az egykori Egyesített Szent István és Szent László Kórház nyugalmazott főorvosa,
FODOR TAMÁS építőmérnök, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. FINA projektigazgatója,
FOGARASI ZOLTÁN, a Közép-Európa Táncszínház műszaki vezetője, fővilágosítója, fénytervezője,
GÁTI EDIT ÁGNES, az Egyházközségi Nővérek Társasága volt vezetőnővére, a Piliscsaba-Klotildligeti Plébánia nővérmunkatársa, a piliscsabai Szent Péter Kollégium alapítója és volt vezetője,
GULYÁSNÉ DR. KOVÁCS ERZSÉBET, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Szakmai Irányítási Főosztályának vezetője,
GYŐRI ZSÓFIA, a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolájának vezetője,
HANGA ÁDÁM kosárlabdázó,
HORTINÉ DR. BATHÓ EDIT etnográfus, a jászberényi Jász Múzeum igazgatója, a Jászsági Hagyományőrző Egylet művészeti vezetője,
HORVÁTHNÉ DUNAVECZKI LEONA szociológus,
JABLONKAY MÁRIA színművész, a kecskeméti Katona József Színház társulatának örökös tagja,
KARLE GÁBOR producer, filmrendező,
KIRÁLYNÉ SZABÓ ERIKA TERÉZIA táncművész, a Budapesti Operettszínház balett tagozatának vezetője, balettmestere,
KŐHALMI-KARA ZSUZSANNA táncművész, a Győri Balett magántáncosa,
DR. KOCSMÁR SIMONNÉ, nyugalmazott pedagógus, a Közös Szívvel a Nemzetért Villányi Polgári Egyesület elnöke
LÉVAI PÉTER táncművész, mesterfokú néptáncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Néptánc Tanszékének adjunktusa,
DR. MÁRKUS FERENC, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium nyugalmazott tanára,
MÉSZÁROS LÁSZLÓ, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkár-alelnöke, a Patrióta Európa Mozgalom alapítója és főszervezője,
MAROSVÁRI GYÖRGY ARTÚR festő- és grafikusművész,
NAGY ANNA újságíró, kommunikációs szakember, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke,
OLÁH TAMÁS költő, író, szerkesztő,
OLÁHNÉ KANYÓ ANDREA, a szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola intézményvezetője, közoktatási vezető,
PAKSINÉ ERDÉLYI IBOLYA, a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiuma Forgách József Kollégiumának igazgatója, gimnáziumi tanár,
ROSZKOS LAJOS, a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója, a Mezőcsát Népművészeti Egyesület elnöke,
RUSZ JUDIT, a Budapest Bábszínház bábszínművésze,
SÁGHY ANDRÁS, a Celldömölki Evangélikus Egyházközség nyugalmazott lelkésze,
SALLAY ÁRPÁD gyémánt okleveles bányaművelő mérnök, a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány elnöke,
SZABÓ DÁNIEL cimbalomművész, a Honvéd Együttes Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenei vezetője,
SZABÓ ZOLTÁN, az egykori egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Irodalomtörténeti Tanszékének nyugalmazott adjunktusa, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Egri Csoportjának volt titkára,
SZÁNTÓ ÉVA, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője,
SZENDINÉ DR. ORVOS ERZSÉBET, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának igazgatója, főlevéltárosa,
SZIPOLA ANTAL, a Vitál Club Sportáruház tulajdonos-ügyvezetője,
SZIRMAI BÉLA, a Magyar Televízió nyugalmazott operatőre, a Magyar Házas Hétvége katolikus családmozgalom volt nemzeti felelőse,
TÓTH CSABA építész, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. beruházási főigazgatója,
TÓTH JÓZSEF hangszerészmester,
VARGA EMESE, a Nekézsenyi Református Egyházközség nyugalmazott lelkipásztora,
ZSIGMOND FERENC balettművész, koreográfus,
ZSIRAI LÁSZLÓ költő, író, publicista, irodalmi szerkesztő, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége JEL című folyóiratának szépirodalmi rovatvezetője, a Magyar Írószövetség tagjának részére.

Kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ACZÉL ANDRÁS, a Magyar Állami Operaház játékmestere, rendezője,
BERECZ BALÁZS, a Börtöncursillos Titkárság világi koordinátora,
CSŐSZ KATALIN, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Védőnői Szakmai Tagozatának vezetője, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ területi vezető védőnője,
DARÁZS ISTVÁN, a Jászberényi SE Korcsolya Szakosztályának korábbi elnöke,
HABÁN ZSUZSANNA, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének szakmai vezetője,
HARAMIA LÁSZLÓ gyógymasszőr,
ILLÉS RUDOLF, a Sportegyesületek Országos Szövetségének volt elnökségi tagja,
KALMÁR ANDREA, a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum főigazgatója,
KIRÁLYHIDI DOROTTYA, a Siketvakok Országos Egyesületének főtitkára, gyógypedagógus,
DR. SOHAJDA ATTILA, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Intézeti Gyógyszertárának vezetője,
DR. SZABÓ KÁROLYNÉ TISÓCZKY MÁRIA, a Békéscsabai Jókai Színház művészeti főtitkára és titkárságvezetője, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
SZISZÁK KATALIN JULIANNA, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója,
TAKÁCSNÉ POLLÁK RITA, a győri Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola ének-zene tanára,
TORMA GÁBOR, a Budapest Bábszínház műszaki vezetője.

Színvonalas munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben adott át:

FEHÉRNÉ IMREK KATALIN, a szolnoki Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója,
FÜZI ATTILA táncművész, a Miskolci Nemzeti Színház-Miskolci Balett magántáncosa,
NAGY ILDIKÓ, a szolnoki MÁV Kórház vezető gyógytornásza,
SASVÁRI JÁNOS JÓZSEF népi iparművész, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének alelnöke,
SZŰCS CSABÁNÉ, a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tanára és intézményvezető-helyettese,
DR. TÓTH ANIKÓ, a Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodási Szak- és Felnőttképzési Intézetének megbízott intézetvezetője,
VÁRI FERENC, a Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium ének-zene tanára, a Kondorosi Nagycsaládosok Egyesületének alapítója és volt vezetőjének részére.


Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Miniszterelnökség szervezésében Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetések átadására kerül sor. A kitüntetéseket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta:

DR. ANGELI ISTVÁNNAK, a fizikai tudomány doktorának, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Intézete Kísérleti Fizika Tanszéke nyugalmazott egyetemi tanárának a magfizikával kapcsolatos előadásai mellett a magfizikai mérőmódszerek, valamint a mérési eredmények kiértékelésével kapcsolatos tantárgyak tematikájának kidolgozását is magába foglaló, nagy hatású oktatói munkája elismeréseként;
DR. BORSOS BALÁZSNAK, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Néprajztudományi Intézete tudományos tanácsadójának, igazgatói megbízottnak a magyar népi kultúra regionális tagolódásának kutatása, a néprajzi kartográfia és az afrikanisztika területén elért tudományos eredményei, valamint az ökológiai antropológia hazai meghonosításában és továbbfejlesztésében betöltött szerepe elismeréseként;
DR. CSÁKI ENDRÉNEK, a matematikai tudomány doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete kutató professor emeritusának a világhírű magyar valószínűségszámítási iskola jelentős képviselőjeként végzett sokrétű kutatómunkája és nemzetközi szinten is kimagasló tudományos eredményei elismeréseként
DR. HAJTÓ ÖDÖN okleveles mérnöknek, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnökének kiemelkedő színvonalú mérnöki munkája, valamint a Magyar Mérnöki Kamara megalakulása és működtetése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;
HÉZSŐ FERENC Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek a dél-alföldi festészeti hagyományok újragondolásával önálló stílust teremtő művészi pályája, valamint a művészeti képzés és tehetséggondozás területén végzett több évtizedes munkája elismeréseként;
DR. KACSUK PÉTER IMRÉNEK, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete tudományos tanácsadójának, laborvezetőnek, a University of Westminster professor emeritusának a grid és cloud rendszerek kutatójaként a párhuzamos logikai programozási rendszerek, illetve a szuperszámítógépek párhuzamos programozási környezetének vizsgálata területén végzett tudományos munkája, valamint iskolateremtő oktatói és aktív szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként;
DR. KOMOLY SÁMUELNEK, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikája egyetemi tanárának a leggyakoribb idegrendszeri betegségek, többek között a sclerosis multiplex vizsgálata és gyógyítása terén elért nemzetközi jelentőségű eredményei, valamint a neurológia hazai oktatásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként;
DR. SIPTÁR PÉTER nyelvésznek, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Elméleti Nyelvészet Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanárának, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete tudományos tanácsadójának nemzetközileg is elismert fonológiai kutatásai, valamint A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának kidolgozásában szerkesztőként és lektorként végzett munkája elismeréseként.

Áder János köztársasági elnök úr a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:

ÁDÓK JÁNOSNAK, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnökének a köz szolgálatában végzett több évtizedes, kiemelkedő színvonalú szakmai munkája elismeréseként;
ANTALNÉ DR. SZABÓ ÁGNESNEK, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Mai Magyar Nyelvi Tanszéke egyetemi docensének, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Szakmódszertani Központja vezetőjének több évtizedes eredményes oktatói és tudományos tevékenysége, valamint A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának kidolgozásában szerkesztőként végzett munkája elismeréseként;
BORBÉLY LAJOSNAK, a Bács-Tér Építésziroda Bt. ügyvezetőjének, vezető építész-tervezőjének, a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara volt elnökének a megye terület- és településrendezése, valamint a helyi építésztársadalom elismertetése érdekében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként;
DR. GERSTNER KÁROLYNAK, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete Magyar Nyelvészeti Tanszéke egyetemi docensének, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete tudományos főmunkatársának a magyar szótárirodalmat meghatározó több évtizedes lexikográfiai tevékenysége, valamint A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának kidolgozásában a szerkesztőbizottság tagjaként végzett munkája elismeréseként;
MAGYAR ANNÁNAK, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnökének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa alelnökének a magyar érdekek következetes és sikeres nemzetközi képviselete terén végzett értékes munkája elismeréseként;
DR. NOVÁKI GYULA muzeológusnak, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum nyugalmazott főosztályvezető-helyettesének a Magyarország területén található őskori és középkori erődítmények, várak, illetve sáncok felkutatása, régészeti feltárása, valamint örökségvédelme érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként;
STAUDER MÁRIA bibliográfusnak, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete Bibliográfiai Osztálya vezetőjének, tudományos munkatársnak több évtizedes irodalomtörténészi, filológusi és bibliográfusi munkája, valamint a magyar irodalomtörténeti hagyomány fennmaradását szolgáló szervezőtevékenysége elismeréseként;
ZIMÁNYI ÁRPÁDNAK, az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelvészeti Tanszéke főiskolai tanárának eredményes oktatói és kutatói tevékenysége, valamint "A magyar helyesírás szabályai" 12. kiadásának kidolgozásában a szerkesztőbizottság tagjaként végzett munkája elismeréseként.

Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta:

BARANYAI ANTAL sportszervezőnek, edzőnek, sportújságírónaka különböző sportágak népszerűsítése érdekében végzett széles körű vezetői és szervezői munkája, valamint sportújságírói tevékenysége elismeréseként;
BOCSKAY GYÖNGYINEK, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala nyugalmazott osztályvezetőjének a közigazgatásban végzett több évtizedes, magas színvonalú szakmai és vezetői munkája elismeréseként;
DOKTOR LÁSZLÓ néptáncoktatónak, koreográfusnak, a makói Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetőjének a Kárpát-medencei magyar néptánchagyományok megőrzését szolgáló magas szintű táncművészi, koreográfusi és táncpedagógusi tevékenysége elismeréseként;
GILLYNÉ DR. JÁRMAY MAGDOLNÁNAK, a Nemzeti Választási Iroda Jogi és Ügyviteli Főosztálya vezetőjének a köz szolgálatában több évtizeden át végzett eredményes munkája, valamint a Nemzeti Választási Iroda szakmai feladatainak biztosítása érdekében folytatott magas színvonalú tevékenysége elismeréseként;
GYARMATI LÁSZLÓNÉNAK, a makói Gyarmati Cukrászda tulajdonosának és vezetőjének kiemelkedő elhivatottsággal végzett több évtizedes vállalkozói tevékenysége elismeréseként;
DR. NÁDOR GYÖNGYVÉR MÁRIA fogorvosnak több évtizedes, példaértékű elhivatottsággal végzett gyógyító munkája elismeréseként;
OLÁH KÁLMÁN GÉZÁNAK, Bakonyszücs község polgármesterének a település fejlesztése érdekében végzett magas színvonalú munkája elismeréseként;

Áder János köztársasági elnök a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta:

DR. BURES GABRIELLÁNAK a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya vezetőjének a közigazgatásban végzett magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként.


Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából

Kossuth Nagydíjat adományozott:

SÁRA SÁNDOR Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Duna Televízió volt elnöke részére a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez egyéni látásmódú, a társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló, dokumentarista stílusú filmjeivel hozzájáruló, kimagaslóan sikeres operatőri és rendezői pályája elismeréseként.

Kossuth-díjat adományozott:

BERKESI SÁNDOR Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott zenei igazgatója, a Debreceni Református Kollégium Kántusának vezetője részére a magyar protestáns énekkultúra megőrzését és továbbadását elhivatottan szolgáló értékteremtő művészi és tanári pályája, valamint a határon túli magyarság körében végzett kiemelkedő zenepedagógusi munkája elismeréseként;
ESZTERGÁLYOS CECÍLIA Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére utánozhatadanul energikus stílusával, kifinomult mozgáskultúrájával minden szerepét egyedivé varázsoló, nagy népszerűségnek örvendő alakításai, színpadon, filmvásznon és a televízió képernyőjén egyaránt sikeres pályafutása elismeréseként;
FARAGÓ LAURA énekművész, népdalénekes, etnológus, zenepedagógus részére a magyar népdalok hiteles megszólaltatása mellett Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalfeldolgozásainak, valamint az elmúlt öt évszázad műdalirodaírnának széles körű megismertetését szolgáló énekművészete, valamint értékes zenepedagógusi munkája elismeréseként;
FARKAS ÁRPÁD Babérkoszorú díjas és József Attila-díjas író, költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az egyetemes magyar irodalmat autentikus erdélyi színezettel gazdagító, örökérvényű témákkal foglalkozó költői életműve elismeréseként;
GESZLER MÁRIA Munkácsy Mihály-díjas keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére a magyar népművészet hagyományaira épülő, ugyanakkor a kerámia, a fotográfia és a komputergrafika ötvözésével új stílust teremtő, sajátosan expresszív alkotóművészete elismeréseként;
GYÖRFI SÁNDOR Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, érdemes művész részére a magyar kultúra, főként a kun hagyományok megőrzését és népszerűsítését szolgáló alkotóművészete, a paraszti világ mellett a magyar történelem jeles alakjait megörökítő alkotásai, valamint érmeket, plaketteket és grandiózus köztéri szobrokat is magába foglaló gazdag életműve elismeréseként;
KISS BENEDEK Babérkoszorú díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére kimagasló költői, illetve a bolgár irodalom avatott tolmácsoló jaként létrehozott műfordítói életműve, valamint a népköltészet világát idéző népszerű gyermekirodalmi alkotásai elismeréseként;
LANTOS ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára részére a legnemesebb magyar előadóművészi hagyományokat hitelesen közvetítő zongora-, kamara- és orgonaművészi pályája, valamint a fiatal tehetségek képzését szolgáló értékteremtő oktatói munkája elismeréseként;
LENGYEL GYÖRGY Jászai Mari-díjas rendező, kiváló és érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa részére a magyar színházművészet értékeinek továbbadását a klasszikus drámák és a kortárs szerzők alkotásainak színrevitele mellett az operairodalom legjelentősebb műveinek kimagasló színvonalú interpretációjával is elhivatottan szolgáló, több évtizedes pályája elismeréseként;
OLÁH ZOLTÁN Harangozó Gyula-díjas balettművész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének adjunktusa részére a balettirodalom legjelentősebb szerepeit már fiatal korától kezdve kiemelkedő érettséggel megformáló, magas szintű művészi munkája, a szakma és a közönség körében nemzetközi és hazai szinten egyaránt nagy sikernek örvendő alakításai elismeréseként;
PÉRELI ZSUZSA Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, gobelinművész, kiváló és érdemes művész részére a magyar textilművészetben kimagasló alkotóművészi pályája, téma- és formavilágában egyaránt különleges, egyedi technikával alkotott gobelinjei elismeréseként;
RIEGER TIBOR szobrászművész részére az igazság, a jóság és a szépség megformálására, a népet nemzetté nemesítő lelkiség kifejezésére törekvő alkotóművészete, a kereszténység értékeit különleges művészi látásmóddal ábrázoló műalkotásai elismeréseként;
SÜMEGI ESZTER operaénekes, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese részérea a világ legrangosabb operapódiumain és koncerttermeiben is páratlanul sikeres, számtalan főszerepet magába foglaló, kivételesen gazdag művészi pályája elismeréseként;
TORDAI TERI Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére a naivaszerepektől az összetett ábrázolást igénylő karakterekig terjedő nagyívű művészi pályafutása, egyedülálló színpadi eleganciát tükröző előadóművészete, a kiváló humor mellett mély drámaiságról is árulkodó jellemformálásai elismeréseként;
ZÁDORI MÁRIA Liszt Ferenc-díjas énekművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére a magyar zenekultúrát a reneszánsz és barokk zeneművek, főként Bach, illetve Monteverdi szerzeményeinek autentikus interpretációján és népszerűsítésén keresztül gazdagító, kimagasló színvonalú énekművészete elismeréseként.


Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából

Széchenyi-díjat adományozott:

DR. BIRÓ L ÁSZLÓ PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete Nanoszerkezetek Osztályának kutatóprofesszora részére a szén alapú nanoszerkezetek és nanoarchitektúrák kutatásában elért, széles körű nemzetközi elismerést kiváltó eredményei, a nanométeres skálájú anyagtudomány hazai meghonosításában játszott szerepe, valamint iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként;
DR. BITSKEY ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusa részére a régi magyar irodalom, a reneszánsz és a barokk korszak, valamint Pázmány Péter korának, illetve életművének bemutatása területén folytatott példaértékű, nemzetközileg is elismert tudományos kutatói-oktatói pályája, továbbá a debreceni irodalomtudományi képzés magas színvonalához hozzájáruló, széles körű oktatás- és tudományszervező tevékenysége elismeréseként;
DR. CZIGÁNY TIBOR gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, a Polimertechnika Tanszék egyetemi tanára, az MTA-BME Kompozittechnológiai Kutatócsoport vezetője részére a polimer kompozit anyagok fejlesztésében és a technológiák ipari gyakorlatba való bevezetésében elért kimagasló eredményei, valamint az oktatásban és a kutatói utánpótlás nevelésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként;
ECKHARDT MÁRIA Erkel Ferenc- és Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont nyugalmazott alapító igazgatója és volt tudományos igazgatója részérea magyar és nemzetközi Liszt-kutatás kiemelkedő egyéniségeként elért jelentős eredményei, valamint a zeneszerző életművének bemutatását, illetve népszerűsítését szolgáló kimagasló színvonalú intézményvezetői munkája elismeréseként;
DR. FELINGER ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Analitikai és Környezeti Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részéreaz analitikai kémia területén a kromatográfia mikroszkopikus modelljének kidolgozásával és számos anyagi rendszeren történő alkalmazásával elért, az elválasztástechnika elemi folyamatainak megértéséhez alapvető fontosságú, nemzetközileg is jelentős eredményei elismeréseként;
DR. FÜREDI ZOLTÁN, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének kutatóprofesszora részére a magyar matematikatudomány egyik legkiválóbb és nemzetközileg is elismert kutatójaként a kombinatorika területén főként a gráfok és hipergráfok Turán-számának meghatározása kapcsán végzett sokrétű és eredményes kutatásai elismeréseként;
DR. GRÁNÁSY LÁSZLÓ fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontja Szilárdtest-fizikai és Optikai Intézetének tudományos tanácsadója részérea kristályosodási folyamatok térelméleti modelljének kidolgozása és alkalmazása terén elért, nemzetközileg is figyelemre méltó kutatási eredményei, valamint a számítógépes anyagtudomány magyarországi meghonosításában játszott szerepe elismeréseként;
DR. HAMZA GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékének egyetemi tanára részére a római magánjog továbbélésének és a magánjog fejlődéstörténetének kutatásában elért kiemelkedő, világszerte elismert tudományos eredményei elismeréseként;
DR. HOPPÁL MIHÁLY, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete Etnológiai Osztályának tudományos tanácsadója, az Európai Folklór Intézet alapítója és volt igazgatója részére a sámánizmus kultúrájának kutatásában elért, a magyar őstörténet feltárása szempontjából is kiemelten fontos eredményei, valamint a folklór szimbolikájának elemzése, az amerikai diaszpóra-magyarság életének vizsgálata, illetve az etnoszemiotika területén végzett jelentős tevékenysége elismeréseként;
DR. HORNOK LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Növényvédelmi Intézetének professor emeritusa részére az élelmiszer-biztonsági szempontból fontos toxintermelő gombák elleni védekezést megalapozó, nemzetközileg is kiemelkedő járványtani és stresszélettani kutatásai, valamint iskolateremtő oktatómunkája elismeréseként;
DR. HUNYADY LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europeae tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, az Élettani Intézet igazgatója, egyetemi tanár részére a vérnyomás-szabályozásban központi szerepet játszó angiotenzin receptor és más G-fehérjéhez kapcsolt receptorok működésének vizsgálata terén folytatott kiemelkedő kísérleti endokrinológiai és receptorélettani kutatásai, valamint az általános orvosképzésben végzett magas szintű oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként;
DR. KÁSLER MIKLÓS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja részére a nemzetközi és hazai onkológiai ellátás korszerűsítését a világ számos területére kiterjesztő rákellenes akciók és fejlesztési programok kidolgozása és széles körű megvalósítása mellett az onkológus, illetve sugárterapeuta szakorvosképzés fejlesztésével is szolgáló, nagy hatású tevékenysége elismeréseként;
DR. KRISZTIN TIBOR, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézete Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére szakterületén a késleltetett visszacsatolást modellező differenciálegyenletek globális attraktorának kidolgozásával nemzetközi viszonylatban is új utakat nyitó, kimagasló tudományos eredményei, valamint jelentős oktatói tevékenysége elismeréseként;
PÉCELI GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi tanára részére a méréselmélet és a kiberfizikai rendszerek területén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudományos kutatásai, valamint szakmai eredményeinek a hazai villamosmérnök- és informatikusképzésbe történő bevezetésével a magyar műszaki felsőoktatás palettáját gazdagító, iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként;
DR. PÓSFAI GYÖRGY, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja Biokémiai Intézetének igazgatója, a Genommérnöki Kutatócsoport vezetője, tudományos tanácsadója részére a szintetikus biológia területén a mikroorganizmusok genetikai állományának egyszerűsítésére irányuló nemzetközileg is elismert kutatásai, valamint a molekuláris biológia eszköztárának bővítéséhez, a mikroorganizmusok genetikai anyagának feltérképezéséhez és tervezetten történő átalakításához hozzájáruló génszerkesztési eljárások kidolgozása során végzett munkája elismeréseként;
DR. VARGA ZOLTÁN SÁNDOR, a biológiai tudomány Eötvös József-koszorús doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Biológiai és Ökológiai Intézete Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének professor emeritusa részére a molekuláris filogenetikai vizsgálatok hazai bevezetését és az eurázsiai hegyvidéki élővilág történetének kutatását is magába foglaló nagy jelentőségű tudományos munkája, valamint a hazai nemzeti parkok és védett területek zoológiái kutatása mellett a nemzetközi természetvédelmi ökológia területén is meghatározó tevékenysége elismeréseként.

a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozza:

DR. ANTUS SÁNDOR Széchenyi-díjas vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Szerves Kémia Tanszékének professor emeritusa részére a szerves kémia területén végzett, nemzetközileg is nagyra becsült tudományos tevékenysége, kiemelkedő oktatói, oktatásszervezői és szakmai közéleti munkája elismeréseként;
KÁEL CSABA Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a Művészetek Palotája vezérigazgatója részére a 2017. évi budapesti FINA vizes világbajnokság ünnepélyes megnyitójának megrendezése során, valamint a magyar kultúra nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett magas színvonalú munkája elismeréseként;
DR. LANG GYÖRGY, az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika megbízott igazgatója, egyetemi tanár részére a hazai mellkassebészet és tüdőtranszplantáció terén végzett kimagasló tevékenysége, több évtizedes egyetemi oktatói pályafutása elismeréseként;
DR. LATKÓCZY ANTAL LÁSZLÓ, az Országházi Dolgozók Érdekképviseleti Szövetségének elnöke részére a kormányzati közigazgatásban végzett sok évtizedes fáradhatatlan és elhivatott szakmai munkája elismeréseként;
DR. LÉVAYNÉ DR. FAZEKAS JUDIT, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, a Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére a magyar és az európai fogyasztóvédelmi jog kutatásában elért eredményei, több évtizeden át magas színvonalon végzett tudományszervező tevékenysége elismeréseként;
MEDVECZKY ÁDÁM Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes tanára részérea magyar klasszikus zeneművészet nemzetközi rangját emelő, kivételes szakmai alázattal és elkötelezettséggel végzett művészi munkája elismeréseként;
PINTÉR ISTVÁN, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója és a Rába Futómű Kft. ügyvezető igazgatója részére a magyar gépjármű- és futóműgyártás folyamatos fejlesztése mellett a hazai gyártók piacképességének fenntartását és a helyi gazdaság élénkítését is szolgáló eredményes munkája elismeréseként;
ROST ANDREA Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja részére a világ legrangosabb operaszínpadain és koncertpódiumain is páratlanul sikeres, rendkívül gazdag repertoárt magába foglaló művészi pályája elismeréseként;
STEINBACH JÓZSEF, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke részére az egyházkerület közösségei érdekében végzett elhivatott lelkészi szolgálata, valamint széles körű oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként;
DR. STÉPÁN GÁBOR Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Műszaki Mechanikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részérea nemlineáris mechanika és a rezgésanalízis területén elért nemzetközileg is elismert tudományos eredményei, valamint iskolateremtő egyetemi oktatói munkája elismeréseként;
SZÁSZ DOMOKOS Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Matematika Intézete Sztochasztika Tanszékének professor emeritusa részére a valószínűségszámítás és a statisztikus fizika területén elért kiemelkedő eredményei, valamint a tudományos utánpótlás-nevelésben végzett magas színvonalú oktatói, illetve a tudományszervezés több területére kiterjedő irányítói munkája elismeréseként;
DR. VÁMOSSY FERENC Széchenyi-díjas építész, építészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének professor emeritusa részérea a magyar építészeti kultúra érdekében több mint hat évtizede végzett szerteágazó kutatói, publikációs, szerkesztői és oktatói tevékenysége elismeréseként;
ZÁN FÁBIÁN SÁNDOR, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke részére a nemzeti és keresztyén értékek képviselete, valamint a kárpátaljai magyarság megmaradása iránt elkötelezett lelkipásztori és egyházi vezetői szolgálata elismeréseként;
BERND STORCK, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya részére a magyar labdarúgó-válogatott élén végzett kiváló, többek között a csapat 2016. évi Európa Bajnokságon való sikeres szereplését eredményező munkája elismeréseként;
MARIAN ADAM WALIGÓRA, a częstochowai Jasna Góra Pálos Kolostor házfőnöke részére a hazánkban és a határon túli magyarság körében végzett lelkipásztori szolgálata, valamint a magyar-lengyel barátság elmélyítésében és a czestochowai pálos kolostor magyar vonatkozású emlékeinek kutatásában, ápolásában vállalt szerepe elismeréseként;
MAXIMILIAN TURNAUER nagykövet, a Szuverén Máltai Lovagrend liechtensteini képviselője, az osztrák ILAG ingatlan- és befektetési holding elnöke részére a magyar-osztrák kulturális és gazdasági kapcsolatok fejlesztése, valamint Magyarország jó hírnevének erősítése érdekében végzett munkája elismeréseként.

a Magyar Érdemrend középkeresztje katonai tagozata kitüntetést adományozza:

PAPP KÁROLY rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány részére több mint három évtizedes, kimagasló szakmai színvonalon végzett szolgálati tevékenysége elismeréseként.

(MTI)

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter