Az Új Könyvpiac honlapján futó egyik, az általam is jegyzett Szeszek és szöszök című blog legutóbbi bejegyzésében (Eltűnt József Attila- és Radnóti-dokumentumok nyomában. Kis egyetemi horror) téves információkon alapuló bejegyzést tettem közzé, melynek több állítása is pontatlan és félreérthető volt.
Az Új Könyvpiac honlapján futó egyik, az általam is jegyzett Szeszek és szöszök című blog legutóbbi bejegyzésében (Eltűnt József Attila- és Radnóti-dokumentumok nyomában. Kis egyetemi horror) téves információkon alapuló bejegyzést tettem közzé, melynek több állítása is pontatlan és félreérthető volt.
Félreérthető volt az a mondatom, mely szerint: „Aztán jött az egyetemi nagy könyvtárintegráció – ez egy más kérdés, maradjunk annyiban, hogy ami most van, az nem jó –, és az egyetemi anyakönyveket is leltárba vették. Azóta nyomuk veszett.” A szegedi egyetemi könyvtár és a szegedi egyetemi levéltár természetesen két külön intézmény. A két intézmény egy állításban (egy mondatban) való összemosása tévedés volt részemről. Személyes emlékeim csaltak meg: úgy emlékeztem, amikor az Ilia Mihály egyetemi szobájában lévő könyvtári könyveket leltározták, akkor kerültek ki onnan az egyetemi anyakönyvek is. Ez részben igaz is, csakhogy nem az egyetemi könyvtárba vezetett útjuk. A könyvtár főigazgatójának, Keveházi Katalinnak kell igazat adnom, hogy a mondat félreérthető volt, és rossz fényt vetett a könyvtárra. (A közbeékelt gondolat – „ami most van, az nem jó” – saját magánvéleményemet tükrözi, de kifejtetlen volta szintén félreértésekre adhat okot. A könyvtárintegráció során az összes bekerült könyv – természetesen – megtalálható a könyvtárban. Saját „rosszalló” megjegyzésem pedig csak arra a nosztalgikus emlékre irányult, amivel a magyar tanszékek egykori tanszéki könyvtárát siratom: ez a kedves, meghitt zug, amely helyén most büfé van, több volt, mint könyvtár: oktatók és hallgatók találkozóhelye, egy olyan közösségi tér is, ahol szakmai és személyes kérdésekről is tudtunk beszélgetni. Az integrációt magyarázó gazdasági okokat megértem és elfogadom. Tudom, hogy pontatlan mondatom többeknek kellemetlenséget okozott, ezért az egyetemi könyvtár összes munkatársától nyomatékosan bocsánatot kérek.
Súlyosabb állításokat fogalmaztam meg a Szegedi Tudományegyetem Levéltárával kapcsolatban, miszerint az egyetemi anyakönyvek oda kerültek, de azóta nem találják ezeket. Továbbá nem tudom bizonyítani azon állításomat, hogy többször is kerestem náluk a dokumentumokat: erre nézve semmiféle levél- vagy e-mailbeli megkeresést és a kérdésemre adott választ felmutatni nem tudok. Mentségemre szóljon, azon egyszerű ok miatt, mert a megkeresések szóban történtek, többek között éppen az egyetemi levéltár által szervezett és 2009. november 10-én megtartott Radnóti Miklós szegedi professzorai című egyetemtörténeti konferencián, melyre az egyetemi levéltár vezetőjétől, Vajda Tamástól kaptam felkérést. (Előadásom címe Radnóti Miklós régi magyar irodalom professzora: Dézsi Lajos (1868-1932) volt, olvasható a bölcsészkar kiadásában megjelent kötetben: „Mert annyit érek én, amennyit ér a szó.” Szegedi Radnóti-konferenciák. Szerk.: Olasz Sándor és Zelena András. Szeged, 2009. 151–156.) Szóban elhangzott beszélgetéseket természetesen nem tudok dokumentálni. Mint ahogy azt sem tudom bizonyítani, hogy amikor más kutatókkal beszélgettem, arról számoltak be, hogy bár keresték, de ők sem tudják, hol vannak a kérdéses egyetemi anyakönyvek.
A megosztások révén nagy nyilvánosságot kapott blogbejegyzésemnek egyetlen pozitív következménye lett: Vajda Tamástól megtudtam: „A Bölcsészettudományi Kar 1921–1944 közötti teljes hallgatói nyilvántartása jelenleg is a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárában található. Levéltári jelzete VIII. 2. fond", tehát az elveszettnek hitt egyetemi anyakönyvek nem a Szegedi Tudományegyetem Levéltárában találhatók.
Az intézmények (az egyetemi levéltár és a CsML Honvéd téri raktára, ahol a kapott információk alapján a kérdéses iratokat őrzik) fejemben történt összemosását pedig azzal tudom magyarázni, hogy a Honvéd téri épületben különböző karok különböző tanszékei is működtek időlegesen (egy ideig itt működött a Rektori Hivatal is), sőt: maga az Egyetemi Levéltár is abban az épületben működik. Azaz a két különböző levéltár két különböző egysége (a CsML külső raktára és az Egyetemi Levéltár) egyazon épületben van, igaz, értelemszerűen két különböző bejárattal.
Vajda Tamás 2014. jan. 26-án hozzám intézett e-mailjéből azt is megtudtam: „A Csongrád Megyei Levéltár már évekkel korábban átvette a két háború közötti egyetemi hallgatói nyilvántartásokat, legalábbis a Bölcsészettudományi Kar, a Természettudományi Kar és az Állam- és Jogtudományi Kar esetében. A Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola 1947 előtti hallgatói nyilvántartásait 1999-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Levéltára vette át, s 2004-ben ebből a levéltárból szerveződött meg a Szegedi Tudományegyetem Levéltára. Az orvostudományi Kar hallgatói nyilvántartásait pedig 2005-ben az egyetemi levéltár vette át. Vagyis természetesen nem tűnt el egyetlen kar hallgatói nyilvántartása sem. Mind az öt mai egyetemi kar hallgatói nyilvántartása megtalálható nyilvános közgyűjteményben, amelyik öt kar már 1944 előtt is felsőoktatásnak minősült.”
Az egyetemi levéltárról – a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség honlapja alapján – tudható: „A levéltár 1999. évi alapításakor a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Szaklevéltáraként gyűjtötte a főiskola jogelődeinek iratanyagát az 1873–1950 közötti időszakból. Majd a Szegedi Tudományegyetem megalakulásával a főiskolai kar szaklevéltáraként funkcionált. 2004. július 1-jén az Egyetem átszervezte, illetékességi köre ma már kiterjed az egyetem mind a 11 karára, s azok jogelődeire, s megkezdte rendszeres működését. De a gyűjtött iratanyag még mindig csak jórészt a korábbi, 1999-2004 között összegyűjtött mennyiségre terjed ki. Az Egyetem, korábban a Csongrád Megyei Levéltárban őrzött iratainak átvétele még csak folyamatban van.” (Az levéltár honlapja jelenleg nem működik, de bővebb információk olvashatók róla a Szegedi Egyetemben megjelent cikkben.) Az idézet utolsó mondata szerint a CsML-ban őrzött iratok – így tehát a kérdéses anyakönyveké is (?) – átvétele „folyamatban van”. Ez, saját értelmezésemben, azt jelenti, idővel azok is az egyetemi levéltárba fognak kerülni.
Nagyon sajnálom tévedéseimet, és bocsánatot kérek az érintettekről.
Mindazonáltal az elveszettnek hitt egyetemi anyakönyvekre (illetve egy részükre) mégsem a Csongrád Megyei Levéltár külső raktárában találtam rá, hanem a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (közhasználatú neve szerint: TIK) működő Klebelsberg Kunó Könyvtár (az egyetemi könyvtár) Egyetemi Gyűjteményében. Ilia Mihálynál annak idején nyolc kötet volt: ebből most hatot saját szememmel láttam.
Föl is lapoztam ezeket. Példának okáért itt van Radnóti beiratkozási lapja 1930 szeptemberéből:
Az Egyetemi gyűjtemény két munkatársának, Kámán-Gausz Ildikónak és Laczkó Sándornak ezúton mondok köszönetet. A hiányzó két kötet pedig meglehet, hogy valóban a Csongrád Megyei Levéltár külső raktárában van. Még nem láttam őket, de amint igen, hírt adok arról is.
Bíró-Balogh Tamás
