Konzervatív alapvonalak

 

A Magyar politikai enciklopédia alapötlete egy fordítási tervből bontakozott ki – olvasható az idén megjelent kötet elé írt szerkesztői előszóban. Pásztor Péter, az enciklopédia főszerkesztője vetette fel még annak idején, hogy le kellene fordítani magyarra a neves angol konzervatív esszéista és filozófus Roger Scruton 1982-ben megjelent politikai szótárát. Ezután az ötlet hamarosan módosult – folytatódik a történet – mivel hamar kiderült, hogy a hazai kelet-közép-európai kontextusban nem sok helye lenne a politikai fogalmak olyan meghatározásának, amelyek ízig-vérig az angol politikai hagyományt és kontextust tükrözik. Innen jött az elhatározás, hogy létre kell hozni egy magyarországi konzervatív értékrendet bemutató politikai szótárat, amely már nem követheti a scrutoni modellt.

A politikai fogalmak újraértelmezésének indokaként azonban néhány közös pont így is adódik. Az egyik az, hogy amint az enciklopédia másik, maga Scruton által írt előszavában a filozófus elárulja – saját szótárát a Dictionary of Political Thought-t az angol elitegyetemeken eluralkodó újbaloldali-marxista nyelvpolitika ellensúlyának szánta. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló, hogy a Magyarországon megvalósult létező szocializmus négy évtizede sem múlhatott el nyom nélkül – már ami a politikai fogalmainkat és gondolkodásunkat illeti. A kommunista-szocialista rezsimek tulajdonképpen negyven évig megakadályozták, hogy a magyar politikai fejlődéssel együtt mozgó politikai felfogások megvívják a maguk közéleti vitáit. Bár a rendszerváltásnak most van kereken a harmincadik évfordulója, a politikai közgondolkodás nyelve végtelenül polarizált: a kompromisszumok nélküli kozmopolita és emancipatorikus individualizmus váltakozik a szintén kompromisszumok nélküli zavaros és kirekesztő nemzeti ideológiákkal.

Ami azt is jelenti, hogy a magyar kötetnek más, és több is volt a feladata. Amíg Scruton a saját politikai szótára írása közben magától értetődően támaszkodhatott az élő angol konzervatív hagyományra, addig a kötet magyar szerzőinek erre nem volt lehetősége. Nekik kánont kellett teremteniük, mivel Magyarország tizenkilencedik-huszadik századi történelme nem tette lehetővé azt a fajta fokozatos politikai fejlődést, amely Angliára jellemző, s amely így természetessé és magától értetődővé teszi ott a konzervatív szemléletre való hivatkozást. A szerzők fontos és nehéz feladata éppen az volt, hogy világossá tegyék, bizonyos történelmi alakzatok bukása – a dualizmus kora, Horthy-korszak – nem jelenthette és nem is jelenti a magyar konzervatív eszmerendszer bukását. S ami még fontosabb, a „konzervatív” úgy általában nem egyenlő a „Habsburg-pártisággal”, „függetlenség-elleneséggel” (48-as örökség) de a „reakcióssal”, „horthystával” illetve a „fasisztával” sem (államszocialista-marxista örökség).

A kánonteremtés szükségessége indokolta a politikai-filozófiai arcképcsarnok megalkotását. Így olvasható a könyvben portré például A magyar conservativ politika (1874) szerzőjéről, Asbóth Jánosról [Egedy Gergely], a méltatlanul elfeledett, dualizmus kori, zsidó-magyar, demokrata politikus Vázsonyi Vilmosról [Paczolay Péter] vagy a tragikus sorsú, 1957-ben csehszlovák börtönben elhunyt Esterházy Jánosról [Filep Tamás Gusztáv]. Továbbá a konzervatív „atyák” mint amilyen a brit Edmund Burke vagy az amerikai John Adams mellett azok a gondolkodók is szerepelnek itt, akiknek intellektuális hozzájárulása újabban nem megkerülhető: Molnár Tamás, Russell Kirk, Hans Jonas, Emmanuel Lévinas, Hannah Arendt, Carl Schmitt, Max Weber stb. A kánonteremtés igénye persze feltételezi az átértékelés igényét is: az Antall Józsefről szóló cikk [Király Miklós] például jóval pozitívabb képet fest a rendszerváltás utáni első miniszterelnökünkről, mint amilyen a köztudatban él róla, köszönhetően a rendszerváltás ambivalens megítélésének is.

A kánonképzés mellett a Magyar politikai enciklopédia természetesen a hétköznapi nyelvpolitikai vitákban is állást akar foglalni. Ennek megfelelően olvashatjuk például a „nacionalizmus” szócikk alatt [Bakk Miklós], hogy nem feltétlenül helyes a „nacionalizmust” csakis ideológiaként – itt értsd „hamis tudatként” – értelmezni, lényegét pedig a nemzeti sovinizmusban és idegengyűlöletben megtalálni, mivel leíró fogalomként is értelmezhető, olyan társadalmi jelenségként, amely minden modern értelemben vett nemzetképződéshez hozzátartozik. Vagy az „egyenlőség” kapcsán – olvasható egy másik szócikkben [Karácsony András] – nem szabad megfeledkezni azokról a veszélyekről, amit ez a politikai eszmény magában rejt. A „keresztény államfelfogás” talán az enciklopédia egyik kulcsfogalma. Ebben szócikkben [Mezei Balázs] ugyanis szinte összegződik az enciklopédia összes fő törekvése. A szerző nagy vonalakban végigveszi, hogyan alakult az ókortól napjainkig az államhatalom és a keresztény vallás viszonya, és bemutatja, hogy a modern nyugat-európai politikai fejlődésben máig is kulcsszerepet játszó szekularizáció – a transzcendens hatalom és a világi hatalom elválasztása – valamint az individuum méltósága és szabadsága, keresztény gyökerű elvek. Azaz a modern liberális demokrácia nem érthető meg rendesen a keresztény gyökerei nélkül. A szócikk olvastán tulajdonképpen adódik a kérdés: vajon mennyiben lehetséges és érdemes világnézetileg „semlegesíteni” az államot – amely törekvés szintén egyik fontos vonása a liberális demokráciáknak? Azt hiszem, nem fogok nagyot tévedni, ha azt írom, hogy a Magyar politikai enciklopédia normatív jellege annak felmutatásán alapul, hogy az európai és benne a magyar politikai kultúra a keresztény teológiai és történeti hagyomány örököse, s hogy ez a hagyomány pozitív értelmet hordozhat a posztindusztriális, posztmodern korszakban is.

Természetesen a meghatározásoknak nem lehet az a célja, hogy megoldja a fogalmakkal kapcsolatos filozófiai és közéleti vitákat. A dolog természetéből következik, hogy a szócikkek szinte minden állításával kapcsolatban lehetséges ellenvetést megfogalmazni. Így például a „bevándorlási válság” szócikke [Orbán Balázs], ezen égetően aktuális vita jogi aspektusaival és a cikk szerzőjének értelmezése ellen felhozható álláspontok bemutatásával alig foglalkozik. Továbbá a „diáklázadások (1968)” szócikk [Holczhauser Vilmos] azon túl, hogy az egész ’68-as jelenséget egy hamis „mítosznak” bélyegzi, nem fárasztja az olvasót – e konzervatív szempontból szerintem rendkívül fontos – esemény árnyaltabb értelmezésével. Mindenesetre a Magyar politikai szótár a 21. századi magyar konzervatív eszmerendszernek az értelmezési kereteit megadja, s ezzel jelzi a baloldalnak, hogy ennek a fogalomhasználatnak nagyon is lenne tartalma, ugyanakkor jelzi a jobboldalnak, hogy ez a politikai hagyomány nem merül ki a populista hatalompolitikában. A kötet a Barankovics Alapítvány és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával, 95 szerző és közreműködő éveken átnyúló nagy munkájával készült.

Takács Dániel

ÚKP 2019/2. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 06 hatter