A szöveg „jósága”

 

Javított kiadás, még egyszer, utoljára. A halálos betegségével szembesülő Esterházy Péter a legelső pillanatban érzi, hogy (elnézést a kifejezésért) kísértetiesen ugyanaz vár rá, mint amikor az apja ügynökmúltjára rádöbbenő fiú történetét kellett megírnia. Az akkori megrendítő ütés nemcsak a korábbi szerepek logikáját borította föl, hanem a rég kiérlelt írói eljárásmódok radikális újragondolására is kényszerített. Hogyan kell megszólalni egy ilyen léptékű összeomlás idején? Narráció, stílus milyen pontokon bizonytalanodik tovább, mit kezdhet a szöveg a maga ornamentikájával a kikerülhetetlen műfaj, a tényrögzítő napló gépiességében? 


A 2015. május 24-ikével induló bejegyzések legelső oldala rögzíti, hogy a Javított kiadás és a Hasnyálmirigynapló – ikerkönyvek, nemcsak életrajzi értelemben, hanem az életműben is. Ott az elvesztett múlt, itt az elvesztett jövő.
„Lehet, hogy valami más perspektívát kell választanom – megint ragadok az írásnál. Hogy például elég zavaró, hogy e szöveg »jósága« függ írója életkilátásaitól. Micsoda mondat ez is. Akkor újra: szóval, ennek akkor van húzása, ha belehalok a tündérembe.” A frivolitásba bújtatott szigorúság, igen, ez EP jól ismert hangja egy 2015 júniusi bekezdésben. A tündérnek (s még többféleképp) becézett végzet is EP-s fordulat (és persze óhatatlanul emlékeztet HP, azaz Hajnóczy Péter Embólia-kisasszonyára), de mögötte ott a puszta dátumokba zárt, vizsgálati tárgyként ide-odarendelt, megkínzott ember elemi árvasága és a soha ilyen mértékben banalitásoknak, szentenciáknak ki nem szolgáltatott szellem óvatossága. A korábban játékosan áthúzott szavak halálos hiteltelenségének fenyegetése.

Amikor egy Esterházy Péter nevű páciens megtudja a baját, EP munkához lát. Előbbinek egyetlen esélye az öntudat megőrzésére, ha működteti az utóbbit. A rák interiorizálása. Magamévá teszem Hasnyálkát. Magammá teszem. Legyen belőle az írott nyelv teste, amely persze ugyanúgy folyamatos vizitre, beavatkozásokra szorul. Ebben elődök, pályatársak példái erősítik. Egy újonnan olvasott könyv, Harold Brodkey-é, aztán még bensőségesebb odaadással Babits, Kosztolányi híradásai a halálos ágyból. Nem említi Karinthyt (bár eltréfálkozik azon, hogy egy agytumor elegánsabb volna), noha a méltóság és kíváncsiság, az alkotói feladattá tett tudósítás szelleme rokonítja őket. És egy döbbenetes egyezés: a förtelmes hírlapi inszinuációt, amely EP-t érte elmaradó göteborgi útja kapcsán, íme, 1936-ban(!) Karinthy Frigyes szinte szó szerint ugyanúgy kapja a képébe: „Nem szántam volna magam rá [t.i. az Utazás a koponyám körül megírására], ha egy órával ezelőtt nem olvasok az egyik szélsőjobboldali lapban egy széljegyzetet, mely azzal vádol, hogy betegségemmel s a hírneves agysebész budapesti látogatásával reklámot csináltatok magamnak.” Csak nyolcvan év telt el.

A legerősebb kapaszkodó persze a saját művek emlékezete, az előbukkanó címek, epizódok, fordulatok idézetei. Mint ahogy a halálos pillanatról mondják: lepergett előtte az élete. Ezek a címek, epizódok, fordulatok pedig a mi életünket is jelentik. A mi kapaszkodóink is immár, mindörökre.

Reményi József Tamás

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

ÚKP 2017/2. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

ukp 2017 2 hatter