Mondja azt valaki még egyszer, hogy nincs pénz és lehetőség a könyvekben! Ha valaki megszorul és/vagy botrányt és/vagy figyelmet akar, még mindig ehhez nyúl. Mint ahogy Szepesi Nikolett is tette.(Csapody Kinga kritikája Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című kötetéről)  

Pontosabban, a könyvet olvasva elég erős a gyanú, hogy a kiadó tette, az egykori úszónő csak épp jó alanynak bizonyult. Bár a kolofón szerint nincs szerkesztője az Én, a szexmániás című könyvnek, azért elég erős a gyanú, hogy ez nem fedi a valóságot. Sőt, hogy csak szerkesztője van, aki ráadásul néha nem bírja ki, és egy kis humort csempész a sorok közé, mondjuk, egyből a mottóként kiemelt Szent Ágoston idézettel: „Add meg nekem az önmegtartóztatás és a szűziesség erényét – csak még ne most!", vagy amikor Bukowskit emlegeti, esetleg mikor hangsúlyozza, hogy „Ez nem Bridget Jones naplója. Az fapináknak való". A folyton előre utaló beszédmód, valamint az, ahogy „kitalálja", mit gondol az olvasó („úgyis azt gondolod, hogy egy kurva vagyok"), és folyton kiszól és megszólít („ismered ezt az érzést, igaz?"), mesterkélt és sablonos. Különösen idegesítő a sokszor ismételt „a Faceboook-generáció"-fordulat. Ráadásul a könyvben nem, csak az azt körülvevő kampányban kap jelentőséget a közösségi portál.

Hogy mégis miről szól még? Adott egy örökös magyar bajnok, egy hátúszó olimpikon, aki nagyon lentről ússza fel magát. Apa nincs, anyukája keményen küzd a napi anyagi problémákkal, majd legyőzi a rákot is, nem sok más kiút van a sporton kívül. A keretet, amibe ezt bele lehet tölteni, ismerjük, az Ízek, imák, szerelmek (meglepő mód szintén Ulpius-könyv) és ennek mutációi (pl Angyalok kenyere) szüzséjét követi: elmenekülni a megszokott mindennapokból, megkeresni és rendbe tenni magunkat, a lelki békét megtalálni, és azt ugyebár csak a múlt felgöngyölítésével lehet. Itt ugyan nem India, és nem kellenek hónapok, évek, de hát kis pénz, kis foci, irány Barceolna, majd gyorsan vissza, hogy a könyv megszellőztetését, az első reakciókat még bele lehessen írni az utolsó fejezetekbe.
A kiadónak nem ismeretlen műfaj ez, 2002-ben ők jelentették meg Catherine M. szexuális élete címmel Millet asszony, a francia művészettörténész ennél nagyobb forgalmának naplóját (két részben). A hazaiak közül Albert Györgyi Miért pont ők? (2007, Park Kiadó) Zalatnay Sarolta megjelent könyvei, a Havas Henrik-féle Kelemen Annácskás Méhkirálynő (I A T Kiadói és Kereskedelmi Kft., 2007) is ez a vonulat, hogy csak pár címet említsünk. A szexualitás adott, de önmagában nem produkál több tízezres eladást, kell még pár összetevő.
Az amúgy széthúzással gyakran jellemzett nemzetünket talán csak a sport tudja összerántani, nagyobb versenyekkor mindenki drukkol és örül, és az olimpiákon csak a vívás hozott több aranyérmet, mint az úszás. Ha a kukkolási igényt azzal akarja valaki kielégíteni, hogy egy úszónő melyik, főként élsportolókkal volt együtt, nem nagyon lehet melléfogni. Kajakosok, vízilabdások, focisták, vívók, fiúk, férfiak, nők, mind beazonosíthatóan, bár, ügyesen, valóban nem név szerint. És valójában korántsem csak azok, akikkel valóban megtörtént, hanem már azok is helyet kapnak, akikkel nem, csupán elkérték a számát (vajon attól kevésbé nagy botrány van otthon, hogy végül nem lett belőle kaland? Lehet, hogy nem csak image elem, hanem megalapozott, hogy testőrökkel ment a bemutatóra, közönségtalálkozókra – nem lenne meglepő, ha pár érintett feleség megtépné). Végig hangsúlyozza a narrátor, hogy mennyire sokan voltak, de összességében a Szex és New York egy évada alatt Samantha önmagában bőven lekörözi. Ráadásul az aktusok leírása annyira erotikus, mint egy 500 karakteres sporthír a megyei bajnokság vasárnapi meccséről: hány perc, milyen póz, milyen felszereltség, jó volt/nem volt jó, tehát nem kelt fel vágyat, nem érezzük, hogy „ez de jólesne." Ehhez jön még az is, hogy ugyan nem hangsúlyozza, hogy „minden pasi görény", de a megemlített férfiak képe nemcsak emberileg nem vonzó, (otthon kisgyerek, feleség), és a legtöbb szeretőként sem brillírozik.
Ami összefogja a szálakat, az a csalás: ő is folyton valaki „komoly kapcsolata" mellől jár el kalandozni azokkal, akikről olyan nyugalommal állítja, hogy ha nem vele, mással tennék, amilyennel csak az tud erről beszélni, aki még sosem élte meg azt, hogy aki neki fontos, csalja.
Aztán a csalás, a csalódás az élsportban. Ami miatt valóban botránykönyv a könyv, amitől hangos a sajtó, és minden tévécsatorna. És itt sem a kemény edzésektől, még csak nem is az edzőtől kapott három pofontól, nem attól, hogy törött kézzel, gipszben is úszatta. Az sem akkora hírérték, hogy gyakran még részegen járt edzésre, és hogy edzőtáborokban, olimpián a verseny után mekkora bulik voltak, ahogy az sem, hogy ő, akinek nem ismerte a könyv előtt az egész ország a nevét, havonta 500 000 Ft-ot kapott. Nem, hanem attól az egy és negyed oldaltól, amelyben elmeséli, hogy „egy alacsony, kerti törpe szerű emberke" hogyan molesztálta.
„Dokumentumregény? Vagy erotikus iromány? Esetleg önéletrajz?" – teszi fel a kérdést a hátsó borító, és nem foglal állást, csak azt hangsúlyozza, hogy „botránykönyv" - amiben „nem csak a főhős valóságos személy, hanem mindenki más is". Aztán például nem derül, ki, hogy a szerző-főhős jelenleg (az újságok szerint két éve) komoly és boldog párkapcsolatban él, miközben a könyvben ez áll: „előbb-utóbb talán lesz mellettem valaki, akit majd megpróbálok komolyan venni".
Ahhoz felületes marad (sajnos) az élsport világának bemutatása, hogy dokumentumregény lehessen, erotikusnak nem erotikus. Vulgáris? Naturális? Igen, de nem az a baj, hanem, hogy semmivel többet nem tesz hozzá, mint egy pornófilm forgatókönyve. A folyton hangsúlyozott őszinteség inkább álőszinteségnek hat. De ügyesen kiemelt mondatokkal, jó helyeken megszellőztetve, minden tiszteletet kiérdemlően vezette be a kiadó a köztudatba úgy, hogy erről beszélnek a piacon, a szerkesztőségekben, vitatkozik filológus és kukás.
Szlogenként rögzült kampánymondat, mely gumikarkötőkről is visszaköszön: „Te prűd vagy?"
Kedve támad az embernek válaszolni: Nem, és?...

Csapody Kinga