Vannak olyan alapdarabok, amelyeknek éppúgy kötelezőnek kéne lennie a könyvespolcon, mint annak a bizonyos „kis feketének" a gardróbban, avagy Coco Chanel helyett egy kis Egressyt, mindenkinek. A Portugál és a Sóska, sültkrumpli mára a kortárs drámairodalomban olyan klasszikussá vált, mint Spiró Csirkefeje. (Csapody Kinga kritikája Egressy Zoltán Kék, kék, kék című kötetéről)  

Ezúttal, a két alapdarab mellé jó érzékkel, más, újabb kiegészítőket illesztettek, mint a 2005-ös nyolcas válogatásba. A XIX. században játszódó trilógia ˗ a Vesztett éden, a Reviczky és a Három koporsó ˗ ebben nem szerepel, szerencsére a legkevésbé sikerült Baleset is kimaradt, helyettük a tematikájában, nyelvezetében és hangulatában sokkal inkább illeszkedő Az isten lába és a Nyár utca, nem megy továb, valamint a Június jöttek.
A már védjeggyé vált (amúgy is magyar sajátosságnak mondott?) sírva nevetés, az, amikor annyira abszurd és kilátástalan a helyzet, hogy ha bőgünk is kínunkban, a saját és egymás nyomorán jobb nevetni – Az isten lábára (2009) is jellemző. Meg ránk is. Kis magyar reál.
„Szippantós: Mi folyik itt?
Adri: Szar. Mert hasmenés van. De egyébként csoda. Csoda folyik!
Gajdar: És mi lesz sok répa sorsa?
Bozgor: Túltermelési válság. Ránk fog rohadni."
A szarból itt sem lehet ugyan várat építeni, de konkrétan répa nő belőle. Csakhogy amíg a Portugálban a tenger, Portugália, a kiszakadás, a szerelem valami vágyott dolog bír lenni, addig itt a válság nem csak gazdasági szinten jelenik meg, hanem a szereplők teljes illúziótlanságában is. Nem dolgozni kell, hanem lottón nyerni ˗ hangzik el, és ha ez nem jön be, maximum a szippantós autó összegyűjtött tartalmából villámgyorsan növő giga répából elképzelhető a jövő építése. A válságon túl nagyon is aktualizált társadalmi, politikai jelenségeket is summáznak a szereplők: „Kis dolgokkal kezdődik. Nem engedik, hogy együtt szarj velük. (...) De hiába vagy okos, ravasz, nem vagy közülük. (...) Ne hagyd magad. Ki kell harcolni a szarás jogát, barátom."
Főváros, nevesített (Irács) vagy névtelen kis települések, zárt terek (cirkusz, öltöző, gyúrószoba, trolibusz) ˗ kisebb nagyobb mikrokozmoszok, bár kidolgozottságuk, mélységük nem egyforma. Míg a Portugál kis képkockák ügyesen összeillesztett, egy nagyobb egységet alkotó összesség, addig a többi dráma nem tud ugyanakkora, átfogó világképet megteremteni. A címadóvá kiemelt Kék, kék, kék talán alkalmas lenne rá ˗ nem is ismeretlen a cirkusz mint a világ leképződése kicsiben toposz, mégis, amikor a WC (World Circus) bekerülés aktuális kérdés volt, akkor sem tudott a Portugálhoz mérhető sikereket elérni.
Ha már párba lehetne állítani a drámákat, akkor a 4x100 nem csak a sport tematika miatt rokonítható a Sóska, sültkrumplival, de az ismertség-kevésbé felkapottság relációban is helytálló. A foci lenne ennyivel vonzóbb sport a lecsúszott szereplők mellé? Érdekesebbek a saját sebeiket nyalogató, egymáson átgázoló férfiak, mint a női váltó öltözőjében, gyúrószobájában kibomló sorsok? Holott nagyon hasonlóak – van közös pasi/nő, öregedő „jajmileszvelem figura", – mégis, az öt évvel később írt női szereplőgárda nem üt akkorát.
Egressy legfőbb erényei az abszurd helyzeteken túl a környezet- és karakterteremtés és –kezelés. A lepusztultság, a „minden rohad körülöttünk és bennünk"-érzést ügyesen adagolt, finomra hangolt, redukált (és roncsolt) nyelven valósítja meg. Ahogy Csipesz mondja a Portugálban: „Pazar, baszod. Pazar. Ez a jó szó."
A budapesti, azonos évben íródott (2007) drámapárosból A Nyár utca, nem megy tovább Vecsernyés Jánost is megihlette egy filmnyire (2011-ben). A 74-es trolit egy csendes, januári vasárnap délelőtt a Térítő megpróbálja eltéríteni. Ezt a szókimondó sofőr asszonyság, egy, a pipogyasága ellenére ügybuzgó BKV-ellenőr, egy haldokló kürttanár, egy kleptomániás színésznő, valamint egy vendégcsalogató hölgyemény hiúsítja meg. Az abszurd jelenetek csúcspontja, mikor közösen elszívnak egy marihuánás cigarettát, és ez a közös „szívás" hozza össze a csapatot, mindenki elmeséli a saját történetét, míg a végállomáson le nem lövik őket.
Nem kevésbé groteszk a Június apa figurája sem:"(...) Miről is beszélgessünk? Lehet-e másról beszélgetni, mint a halálról"?
Kicsit olyannak tűnik a kötet szerkesztési koncepciója, mint a Nagy duett: benne van a lehetőség, hogy egy-egy szerethető, már magát és rendezőjét, színészeit megtaláló dráma segítsen a kevésbé elismertnek vagy kevésbé jól sikerültnek.
A szerző gyűlölt gyerekkori osztálytársából lett a kortárs drámairodalom, az Egressy drámák emblematikus figurája, a Bittner. Egész jó mókává nőtte ki magát figyelni, várni Bittner újabb és újabb reinkarnációját. Hogy a cirkusz körül machináló manipulátor, a szippantós autós vagy A törtető és gyűlölt focibíró, mindegy is. Sőt, ahol nincs, ott is ott van, maximum szponzorfeliratként. Nem szeretnék Bittner lenni.
Vagy tán egy kicsit mégis.

Csapody Kinga