A szubjektumról, tudományos objektivitással

" ... a társadalmi berendezkedéseket és a kulturális beágyazottságokat is szem előtt tartva széleskörűen tárgyalják az opportunizmuson és populizmuson túllépő, vagy azokkal hol jól, hol rosszul játszó, tömegbázist teremtő (s nem ritkán azt le is építő) hatalmi magatartásformákat, a maga műfajában egyedülálló könyvet adva kezünkbe."

Az idegen szavak szótára szerint karizma: kegyelmi ajándék, sajátos erény, képesség. E sok összetevőből álló, mindenre használható különös, szubjektív adottságnak a hatalom megszerzésében és megtartásában (vagy éppen eltékozlásában) játszott szerepéről, karizma és uralom összefüggéseiről két elismert német politológus–professzor, Berit Bliesemann de Guevara és Tatjana Reiber gyűjtötte össze hasonlóképpen kvalifikált honfitársaik – adott régiók szakértői, történészek, médiakutatók, befolyásos tudósítók – esszéjellegű írásait egy kötetbe. A könyvet a szerkesztők rendszerező szándékán kívül a sokszínű szerzőhad hivatkozási pontjai teszik homogénné, akiknek legfontosabb közös nevezője – nem egyszer egymás tapasztalatain túl – Max Weber, a szociológia egyik előző századelős atyjának, a politológia előfutárának munkássága, tanítása.
Reiber és de Guevara két bevezetővel indítja a tanulmánygyűjteményt, a karizmát előbb röviden, a kötet későbbi tárgyalakjainak példáival bemutatva, majd tudományos módszerekkel és kategóriákkal közelítve meg. Ezek tartalmáról egyértelműen elmondható, hogy a felsőoktatás vonatkozó területein hasznosítható – egyes helyeken már nyilván használt – anyag, ennek összefoglalását azonban hagyjuk a szakmára, s helyette a tárgykör iránt érdeklődő magyar olvasó szemével fókuszáljunk a gyakorlatra, azaz a világpolitikát is alakító egyes vezetőkre.
Az elsőként tárgyalt Barack Obama karizmája a bevezetőkben megismert rendszerezések alapján érdekes felütés, az őt követő Jörg Haiderről szóló fejezet pedig a korábbiakhoz képest is új csoportosítási módokat és fogalmakat is tartalmaz, de legkésőbb a (nyugat)német baloldal nagy öregjeinél, a Willy Brandt és Helmut Schmidt pályáját és hatását érintő részeknél már fennáll a veszély, hogy elfáradunk – a későbbiekben derül ki, miért is. A recenzens véleménye szerint ugyanis – amely természetesen ugyancsak szubjektív – a demokratikus berendezkedés politikai (bel)harcai, még ha esetleg hidegháborús éveket–évtizedeket érintenek is, mégis békeidőkben zajlanak, amelyek válságai alapvetően különbözőek, mondjuk így: szürkébbek, mint a történelmi kataklizmák kora. Ebbe az irányba először Martin Luther King polgárjogi harcai visznek – még ha a modern liberális demokráciák katedrálisában is járunk –, viszont a szocialista rendszerek megrendezett személyi kultuszát, az egyén varázsa helyett a funkció adta karizmát és annak megkopását Sztálinon, Mao Ce–tungon és Ceausescun keresztül ábrázoló oldalak a saját huszadik századi történelmünk folytán is különösen felkelthetik érdeklődésünket.
A tömegekre gyakorolt hatás – a hívek hite – eddig is fontos szempontja Khomeini ajatollah uralmának és utóéletének bemutatásával kap még hangsúlyosabb szerepet, s itt olyan kulturális–spirituális léthelyzetbe is mélyebben bepillanthatunk, amelynek megértése európai fejjel még így sem könnyű feladat. Ugyanez elmondható az óriási kiterjedése és lélekszáma ellenére egzotikumként kezelt Indiáról is, ahová a kultikusan meghatározó, egyben mártírsorsú Gandhik révén jutunk el, a fejezet fő alakja és témája mégsem a meggyilkolt három egykori miniszterelnök, hanem Radzsiv özvegye, a férje egykori posztjára felkért, ám azt el nem vállaló olasz származású Sonia, illetve – anyósával, Indirával is illusztráltan – a nőpolitikusi szerep. Az utolsó, Fidel Castrót és családját érintő fejezet az általános romlást előidéző diktatórikus hatalom logikai bakugrásai ellenére is megtartott karizmát, az állam sorsára gyakorolt és a korszak lezárása utáni hasonló folytatást lehetetlenné tevő személyes aurát helyezi előtérbe, a közeljövőre gyökeres kubai változásokat ígérve.
„A karizma nem határozható meg időtől és tértől függetlenül”, állítja a kötet hátoldali szövege. Ennél tömörebb konklúziónk nincs. Az elemzések az adott politikai és gazdasági helyzeteket, a felismert vagy előállított igényekre és kérdésekre adott – a milyenségétől függetlenül hitelesként megélt – válaszokat, a társadalmi berendezkedéseket és a kulturális beágyazottságokat is szem előtt tartva széleskörűen tárgyalják az opportunizmuson és populizmuson túllépő, vagy azokkal hol jól, hol rosszul játszó, tömegbázist teremtő (s nem ritkán azt le is építő) hatalmi magatartásformákat, a maga műfajában egyedülálló könyvet adva kezünkbe.
A gyakorlati példák továbbgondolása pedig már olvasói feladat, bár számunkra nyilván érdekes lenne magyar politikusi pályák ilyetén tükörképével is találkozni. Bár ez a hátrány  lehet előny is: ilyen mű hiányában, ismervén közállapotainkat, legalább nem szembesülünk a német precizitás és objektivitás magyarra átültetésének szubjektív akadályaival – így addig is túlléphetünk e mai kocsmán.

 

Luzsicza István

Karizma és hatalom (szerkesztette: Berit Bliesemann de Guevara és Tatjana Reiber)
Napvilág Kiadó, 2011/2012 (?), 276 oldal, 3600 Ft

ÚKP 2017/2. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

ukp 2017 2 hatter