Brutálisan élünk

 

Az átdolgozások a színház lelencgyerekei, de néha esélyt kapnak az önálló megmutatkozásra: ez történt Zalán Tibor öt átiratával, adaptációjával , melyek a Fekete Sas Kiadó gondozásában jelentek meg. A szerzővel a könyv kapcsán beszélgettünk – többek között arról is, hogy miért nincs már kedve nevetni és nevettetni.

A kötet címével kezdeném: Ruhatárban felejtett kabátok. Többértelmű üzenet – utal a színházi közegre, de arra is, mintha kevésbé fontos, hátrahagyott szövegtestekről lenne szó. Tényleg a maradékot, a fel- és elhasznált Zalán-irodalmat olvassuk?

A ruhatár számomra valóban a színház fogalmához kötődik, az utalás tehát egyértelmű a címben. Az ott felejtett kabátok valami olyasmit akar üzenni, hogy az adaptációk, átiratok vagy átvezetések valahogy a drámaírás-színjátszás lelencgyerekei. Megtörténik az előadás, de a művek általában süllyesztőbe kerülnek, és csak nagy ritkán a drámaszerzői oeuvre-be. De lehet, hogy ebben tévedek. Esetemben tehát semmiképpen sem maradék- vagy fel- és elhasznált irodalomról van szó – csak most eszembe jutott, hogy ezeket a műveket még soha nem akartam kiadni. Miért ne? Most akartam.

Milyen szempontok alapján válogatta össze a kötetet alkotó öt átiratot és adaptációt (Bánk bán, Patt Lenn, Márió és a varázsló, Köpönyeg, Übü mama)?

A kiadóra bíztam a válogatást. Ha jól emlékszem, kilenc művet ajánlottam nekik megjelentetésre. Ők – nyilván terjedelmi okokból is – ezt az ötöt választották ki. Nem érzek különösebb kapcsolatot a darabok között. Elképzelhető, hogy a szerkesztő minél több színt akart megmutatni a színházi munkáimból.

A Bánk bán aktualizált változatával startol a kötet, Katona József darabját 2016-ban "vezette át", saját megfogalmazása szerint. Mire kellett figyelnie a szöveg frissítése közben - mennyiben adott ezzel új értelmezést az eredeti színműnek? 

Semmiképpen sem akartam új értelmezést adni az eredeti színműnek. Ellenkezőleg – úgy gondolom, hogy ha valami jó, akkor minden korban aktuális. Nem így van azonban a nyelvvel, a nyelv el tud fáradni, avulni, egyes szavak egyszerűen értelmezhetetlenekké válnak. Amúgy igyekeztem hű maradni a szöveg frissítése közben, a jambikus verselést is tartottam –a fölösleges kitérőket viszont elhagytam.

„És aki száz meg százezert rabol,bírájal észen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített” - ezt a Bánk-idézetet grafitiként olvastam nemrég. Mennyire aktuális a darab üzenete? Elképzelhető olyan helyzet, amikor a Bánk bán újra kínos lesz a hatalom számára?

Mindenki azt az üzenetet olvassa ki egy darabból, amelyiket akarja. A Katona-mű sokfenekű, ahány szereplője, annyi problémája, üzenete van. Engem jobban érdekelt a munka során Bánk vívódása, mint Tiborc panasza. Általában nem hoznak izgalomba az aktualizált mondatok, főleg szövegkörnyezetükből kiragadva. Minden helyzetet el tudok képzelni, még azt is, amit mond. A darabot bemutatták, és nem tűnt fel úgy, hogy bárki számára is kínos lett volna. 

A kötetben szerepel a Marió és a Varázsló című adaptáció is, amit Thomas Mannal társszerzőként jegyez, hiszen Mann nem a dráma műnemében írta művét. Miért éppen Békéscsaba lett az adaptáció helyszíne? Mi indokolta, hogy bombariadóval kezdődjön a darab?

Kovács Frigyes, a kiváló színész és rendező keresett meg azzal, hogy meg kéne csinálni a Mariót. Rengeteget dolgoztunk együtt, tulajdonképpen őt is föl lehetett volna tüntetni társszerzőként. A darabot a békéscsabai színház üresen maradt régi színészklubjában állította színpadra. Ezért is Békéscsaba. Meg azért, mert meghökkentő a nézőnek, hogy ott játszódik a darab, ahol ő lakik, az ő lakhelyére érkezik a varázsló, a suhanc is közülük való. A bombariadóval egy aktuális csavart akartunk megcsinálni: a néző hitte is, nem is, hogy valóban bombariadó van – ahogy lehetett volna akár. Nem baj, ha egy előadás aktuális izgalmakkal kezdődik el.

A drámát be is mutatták Békéscsabán. Interaktív előadást láthattak a nézők? Mennyire érintette érzékenyen, akár kínosan a produkció a publikumot?

Az előadás valójában színház a színházban, Cipolla egy zseniális és kegyetlen színész. A közönség között ültek a színészek, akik bele-belekiabálnak a produkcióba. A színdarabot jól fogadták annak ellenére, hogy sok mindennel kellett szembesülniük. A közönség emlékezetem szerint nem volt mozgatva, de a közöttük ülő színészek aktív „civil” jelenléte miatt erősen meg volt érintve. Én valójában nem szeretem az interaktív előadásokat. Amikor a Madáchban Mácsai Pál játszotta Cipollát, és egy kártyatrükkhöz engem hívott fel a színpadra, baromira kínosan éreztem magamat. Nem mindenki szereti, ha molesztálják. Én például, bármennyire is furcsa, nem szeretek szerepelni nyilvánosság előtt. Az más kérdés, hogy már megtanultam. 

Jócskán átalakította Alfred Jarry Übü királyát:, a fő- és címszereplőnek Übü mamát tette meg, Übü papát pedig az eredeti verziónál is ostobábbnak láttatja. A darab valódi hőse ön szerint a hataloméhes feleség, Übü mama lenne?

Ebben nem vagyok biztos. Még a Kolibri Színházban dolgoztam, amikor ezt a verziót készítettem. Novák János, a híres ötletman vetette fel, mi lenne, ha Molnár Piroskát kérné föl Übü mama szerepére. A többi szerepet pedig Klapka liliputi színészei alakítanák a színpadon. A dolgot valami angol tévéstáb szponzorálta. Azt hiszem, nekik érdekesebbek voltak az apró színészek, mint maga az előadás. Ez a drámám negatív rekordot állított fel: egy előadása volt – a bemutató. Jobb így, hogy most megjelenik, és nem tűnik el örökre az emlegetett süllyesztőbe. Ez valóban egy ruhatárban felejtett kabát. Ami Üpü papa ostobásítását illeti, hát, igen. Papucsférjet, valódi zsebhitlert csináltam belőle. Megérdemelte a szarházi.

A Patt Lenn című két felvonásos darabjában egy farce-ot, középkori francia komédiát adaptált a kétezres évek Magyarországához, a szereplők között feltűnnek uzsorások, korrupt bírók és a beszédes nevű Staller juhász is. A darab keletkezése óta tíz év telt el - mit gondol, ma is van még katartikus hatása a magyar rögvalóság bemutatásának?

Nagyon szeretem a Pathelin prókátor című farce-ot. A farce lényege ugye, hogy nincs benne pozitív szereplő. A kétezres évek elejének Magyarországa számomra már a kiábrándulás nagy időszaka volt – a rendszerváltozás nagy várakozására következően. A szereplők, ha akarom, behelyettesíthetőek akkori közszereplőkkel, de nem ez volt számomra a lényeges. Fel akartam mutatni, hogy hova kerültünk. Ehhez kellett – akkor – az aktualizálhatóság lehetőségét megteremtenem. Az egervári bemutató közönsége nyüszített a röhögéstől – és a fájdalmas fölismerésektől. Ma már nem írnék ilyesmit. Olyanokat írnék, mint a Debrecenben most bemutatott unferlédi. Brutálisan élünk. Brutálisan nem élünk. Nincs kedvem nevetni. Sem nevettetni. Legfeljebb a gyerekeket.

A friss darabra visszatérve, a Bernard Shaw-féle Pygamilont újragondoló unferlédit egy hónapja mutatták be a Debreceni Csokonai Színházban. Milyennek érezte a fogadtatást?

Nagyon jónak. A darab több méltató kritikát kapott, de az is elismerés egyértelmű formája, hogy már minden jegy elkelt az idei évad utolsó előadásaira.

Koncz Tamás

Az Országos Széchényi Könyvtár könyvkiadója hosszú évek óta rangos kiadványokkal van jelen a hazai könyvpiacon. A kiadó – amely az intézmény páratlan állományára és tudományos munkatársaik szaktudására épít – önállóan vagy rangos hazai és nemzetközi társkiadókkal karöltve hasonmás kiadásokat, díszalbumokat, konferencia- és tanulmányköteteket, könyv-, sajtó- és művelődéstörténeti szakmunkákat, hézagpótló bibliográfiákat és kiállítási katalógusokat, évente mintegy 25–40 kiadványt jegyez. Boka László irodalomtörténészként, szerkesztőként 2005-től vállal aktív szerepet a kiadó életében, 2010-től a kiadó vezetője.

ÚKP 2019/2. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 06 hatter