Dolgunk van ezen a világon

Beszélgetés Kiss László prózaíróval, az Én meg az ének című kötet szerzőjével

Emlékszem, a tavaly őszi Kobuci kertes koncerten beleszőtte a konferálásba, hogy a következő napon nem akármilyen esemény várja: tizenhat évvel ezelőtti énjével fog találkozni – épp az amondó lemez időszakát beszéltük át, azokat a hónapokat, amikor súlyosan beszippantotta a speed, és úgy tűnt, a lemezfelvétel sem lehetséges, vége a dalnak. Más kérdés, hogy aztán szerencsére nem lett vége

A második életrajzi könyvet jegyzed szerzőként, és a partnered ezúttal is egy öntörvényű zenész. Mi érdekel annyira egy prózaírót a rock and korhely világában, hogy újabb egy évre alámerüljön a backstage-ek és afterpartik világában?

A húszas éveim elején, szörnyű nagy earlylife crisisomban szükségem volt valamilyen kapaszkodóra, ezt a szilárd támaszt adta a metal, annak is az úgynevezett „extrém” vonulata, amelynek számtalan formációja tűnt fel az ezredfordulón, jótékony hatást gyakorolva például a gyulai durvazene-szerető fiatalokra is. Elkezdtem ismerkedni a helyi arcokkal, próbatermekbe, koncertekre jártam: befogadott a közeg. Amikor hagymaföld-szekuritisként, területbejáráskor már konkrét Ektomorf-koncerteket vetítettem le magamban, éreztem, hogy kezd súlyossá válni az eset. Talán ez érdekel a legjobban a „rock and korhely” világában, a fogódzó, amit a zene jelent, ezáltal kerültem közel Farkas Zolihoz, az Ektomorf frontemberéhez és Bérczesi Robihoz is. És igaz ugyan, hogy sokszor jártam backstage-ben, ücsörögtem lemezfelvételen, de nem mozgok túl rutinosan és főleg nem érzem magam otthonosan ebben a világban.

Bérczesi Róbert neve egybeforrott a kontrollálhatatlan zülléssel, a hiperkarma nevű zenekara szétesett, ő maga évekre eltűnt az élvonalból. Az utóbbi időben viszont egy fordított folyamat zajlik, fesztiválok himnuszát írja a fiataloknak, színházi fellépéseken szólítja meg a már nem tini rajongóit, a közelmúltban megjelent új albumot pedig nagyon hangos kritikai ováció fogadta. Bérczesi Róbert ma már annak a bizonyítéka, hogy vissza lehet térni a legmeredekebb lejtőről is. Felismerhető az alkotó élettörténetében, hogy mi a titka a sikeres váltásnak? Mik segítették, honnan vette az erőt, hogy ne jusson Amy Winehouse és a többi tragikus életű rocksztár sorsára?

Reményeink szerint az Én meg az Ének végigvezeti az olvasót ezen a folyamaton, a kezdeti tétovaságtól a nem kezdeti tétovaságig, láthatóak azok a határkövek, ahol fordulat állt be a főszereplő életében. Kiderül, hogyan lehetett fölállni akkor, amikor valószínűleg már senki nem hitt a folytatásban, és azt is meg lehet tudni a könyvből, hogy kik azok a személyek Robi közvetlen környezetében, akiknek a segítségére és bizalmára a legreménytelenebb helyzetekben is számíthat. Súlyos pokoljárás ez a történet, a tehetségtelenség nyomasztó érzésétől a legkeményebb szintetikus drogokig, de Robi nagyon hamar leszögezi, hogy semmilyen körülmények között sem juthat az említett tragikus életű zenészek sorsára, részint mert a szemlélete, hite nem teszi lehetővé a számára, részint pedig mert feladata, dolga van ezen a világon. Végül csak a kreativitás derűje diadalmaskodik.

Bérczesi Róbert rengeteg pályatársról osztja meg emlékeit a könyvben. Érdekes, hogy még azokról is rengeteg szeretettel, alázattal beszél, akikkel csak nehezen vagy egyáltalán nem tudott együtt dolgozni. A könyvnek azok a bekezdései, amelyek a szakmára koncentrálnak, a magyar könnyűzenei élet tablójává állnak össze. Mindenkit látunk, aki számított azokban az években, Pierrot-tól Pityinger Lászlón át a Republic együttesig. Mi volt számodra a legérdekesebb szakmázós történet?

A sok sztori közül számomra kiemelkedik annak a küzdelemnek a története, amelyet Robi az első hiperkarma-album megszületéséért folytatott a stúdióban: abban nagyon sok energia van. Vagy Kiss Tibor mondata, miután Robi visszatért a rehabról: „mi van, Robikám, back to business?” Ez a „back” van azóta is, és ennek nagyon sokan örülünk.

Az Én meg az énekben beszélő alkotó úgy mesél az életéről, a küzdelmeiről, az életről magáról, olyan gördülékenyen és magától értetődően, mintha valami kocsmában, sörözés közben tenné. Hogy kell elképzelni egy ilyen kötet fejlesztését? Sörözés közben készült tényleg?

Kávézás közben készült, olykor egy-egy pohárka viszki is lecsúszott, Robinál pedig mindig találni a hűtőben kólát is. Bár Robi nagyon jól beszél, természetesen nem egy az egyben az ő szövege olvasható a könyvben, stilizáltam, csiszoltam, faragtam a gépbe vitt fejezettörmelékeket – ahogy ő fogalmazott: színesítettem –, majd egybegyúrtam őket, de közben folyamatosan küldözgettem neki a késznek gondolt részleteket, amelyekhez ő szinte kivétel nélkül hozzányúlt, többször bele is írt egy-egy fejezetbe, nagyon figyelmes olvasó, minden szóra, ragra, kötőszóra ügyeltünk, sokszor átmentünk a már kész szövegen is. Az volt a célunk, hogy a könyv Bérczesi Robi nyelvén, hangján szólaljon meg, és vigyen, sodorjon a szöveg.

Botrányosan őszinte ez az életregény, de egyetlen ponton sem hangoskodik, sem a panasz kiabálása, sem a harag üvöltése nem jelenik meg az önértelmezésben. Bérczesi senki mást nem hibáztat kudarcaiért, senkire nem neheztel korábbi problémái miatt. A közös munka közben is végig ennyire indulatmentes volt?

Igen. Baráti beszélgetéseket folytattunk, de többször éreztem, hogy minden mesélőkedv ellenére Robinak nagyon nehéz lehet szembesülnie egykori önmagával azok után, amiket átélt. Emlékszem, a tavaly őszi Kobuci kertes koncerten beleszőtte a konferálásba, hogy a következő napon nem akármilyen esemény várja: tizenhat évvel ezelőtti énjével fog találkozni – épp az amondó lemez időszakát beszéltük át, azokat a hónapokat, amikor súlyosan beszippantotta a speed, és úgy tűnt, a lemezfelvétel sem lehetséges, vége a dalnak. Más kérdés, hogy aztán szerencsére nem lett vége, és megint csak más, hogy ez a bizonyos találkozás a koncert másnapján Robi hangszálproblémái miatt elmaradt, néhány nappal későbbre tolódott, mert amikor csak tudtunk, találkoztunk, beszélgettünk, mindketten nagyon komolyan vettük a munkát. De hogyan is lehet másként?

ÚKP 2019/1. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 04 hatter