87. Ünnepi Könyhét

 

A budapesti programokkal egyidőben mintegy 80 településen zajlanak könyvheti rendezvények Nyíregyházától Sopronig, Pécstől Kaposvárig, Kolozsvártól Szabadkáig, Miskolctól Szegedig. Az Ünnepi Könyvhét hagyományos központi helyszínén a Vörösmarty téren, június 9–13. között 146 pavilonban 200 kiadó kínálja újdonságait. Ünnepi beszédet mond és a könyvhetet megnyitja Esterházy Péter Kossuth-díjas író.

Idén már a 87. Ünnepi Könyvhétre és a 15. Gyermekkönyvnapokra készülődnek a könyvkiadók, hol lesznek könyvheti rendezvények országhatáron innen és túl?

A hagyományainknak megfelelően még áprilisban levelet írtunk a nagyobb városok polgármestereinek, melyben kértük őket, tegyék lehetővé, hogy településük főtere, sétálóutcája 2016. június 9. és 13. között a több évtizedes tradíció szerint az idén is könyvheti rendezvények helyszíne legyen. A visszajelzések azt mutatják, hogy ez a felkérő levelünk a legtöbb esetben ma már merő formalitás: a vidéki városok éves kulturális programnaptárjában e nélkül is kitüntetett, állandó, tervezett eseményként szerepel az Ünnepi Könyvhét. A Budapest-centrikus kulturális életünk fényében nem lehet eléggé hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy az Ünnepi Könyvhét az egész országot, mi több a teljes magyar nyelvterületet érinti Nyíregyházától Sopronig, Pécstől Kaposvárig, Kolozsvártól Szabadkáig, Miskolctól Szegedig, hisz nincs még egy olyan kulturális rendezvény, melynek eseményei a budapesti programokkal egy időben mintegy 80 településen zajlanak. A magyar könyvkultúra, a kortárs magyar irodalom, s az olvasók, a könyvbarátok igazi, irányzatokon, politikán, piaci érdekellentéteken felülemelkedő ünnepe ez, melynek öt napja során minden arról szól, hogy lehet könyvek nélkül élni, de nem biztos, hogy érdemes, mert szegényebb lenne nélkülük az életünk.

Tavasszal felröppent a hír, hogy nem a Vörösmarty tér ad otthont a központi rendezvénynek Budapesten, megoldódott a probléma, megnyugodtak a kedélyek?

Izgalmas napok voltak. A főváros illetékes bizottsága különösebb indoklás és magyarázat nélkül nem adott a vonatkozó időszakra területhasználati engedélyt. Meg kellett értessük velük, hogy a Vörösmarty tér nem egy a lehetséges helyszínek közül, hanem az Ünnepi Könyvhét évtizedek óta emblematikus helyszíne, amelynek nincs alternatívája. Ez ugyanis nem egy sörfesztivál, amihez bárhol letehető hordók, sörcsapok és padok kellenek, hanem az olvasóközönség tízezrei által meg-szokott szimbolikus helyszín, aminek számos infrastrukturális kritériumnak is meg kell felelnie a menekülő útvonalak biztosításától a pavilonok éjjeli őrzéséig. Nem beszélve arról, hogy nem tudnék megnevezni Budapesten még egy olyan központi fekvésű, tömegközlekedéssel jól megközelíthető teret, ahol közel 150 könyvárusító pavilon elhelyezhető. A feszült napok tárgyalásai nyomán végül Tarlós István ígéretet tett arra, hogy amíg ő Budapest főpolgármestere, a Vörösmarty tér marad a könyvhét központi helyszíne.

Mikor és ki fogja megnyitni a könyvhetet Pesten és vidéken?

Budapesten június 9-én, csütörtökön 16 órakor nagy örömömre Esterházy Péter, aki köztudomású betegsége ellenére fogadta el felkérésünket – e helyről is köszönöm neki. Tavaly Győr volt, jövőre Debrecen lesz, az idén pedig Gyula városa az országos vidéki megnyitó helyszíne, ahol Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Könyvkiadó gyulai származású főszerkesztője mond ünnepi beszédet, a MKKE-t pedig Katona Ildikó elnökségi tag képviseli.

Hány kiadó mutatja be újdonságait, s hány író készül dedikálni könyveit a Vörösmarty téren?

A közel 150 könyvárusító pavilon valójában ennél több résztvevő kiadót takar, hiszen jó páran „társbérletben” mutatják be újdonságaikat, vagyis közösen bérelnek standot. Ennek egyrészt – a kiadók felől – anyagi okai vannak, a szervezők részéről pedig technikaiak: egyszerűen nincs hely a rendezvény biztonságos lebonyolítása szempontjából több pavilont felállítani. A dedikáló írók száma pedig a négy nap alatt bőven meghaladja majd a pavilonokét.

Milyen rendezvényekre számíthatnak az idelátogatók?

A hagyományos könyvbemutatók, szakmai beszélgetések, felolvasással egybekötött premierek, kisebb koncertek és dedikálások mellett az idén is számos kreatív, interaktív programmal várják a családosan kilátogatókat a gyerekkönyvkiadók. A programok regisztrálása most zajlik, de annyit már most bátran kijelenthetek, hogy érdemes lesz minden korosztálynak a Vörösmarty térre kilátogatnia. A könyvesek hagyományos éjszakáján pedig szombaton este DjArab szolgáltatja a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek zenéiből összeállított talp-alávalót.

Úgy tudom, kisebb rendezésbeli változásokra is sor kerül a központi rendezvényen, mondanál néhányat ezek közül?

Az idei évben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése forráshiányból adódóan, takarékossági okokból nem vásárol külső programot és a korábbi évektől eltérően két színpad helyett egyet állít, a Vörösmarty szobor mellett. Ennek programját a felnőtt- és gyermekkiadók maguk állítják össze, a MKKE a beérkező kiadói jelentkezések, programjavaslatok nyomán csak koordinálja az időpontokat. A korábbi – általában mérsékelt érdeklődés mellett üzemelő – nagyszínpad helyén árnyékos olvasószigetet állítunk fel: egy négy oldalról nyitott sátrat, ahol az olvasó megpihenhet a vásárlás szünetében, belelapozhat a katalógusba, a frissen megvett könyvbe, vagy „privátban” beszélgethet kedvenc szerzőjével akár. Ettől az olvasók kényelmét szolgáló változtatástól azt reméljük, hogy kevésbé lesz zsúfolt a tér a volt nagyszínpad előtti – gyakran üres – széksorok miatt, s a színpadi pro-ramok intimebb helyszínére azok mennek oda, akiket az adott program tényleg érdekel.

Milyen látogatottságra számítasz idén?

Ha az időjárás is úgy akarja és a foci EB sem szól közbe – a magyarok szerencsére csak a könyvhét zárónapja után játszanak –, alighanem több tízezren fognak az idén kilátogatni, minden nap megtöltve a Vörösmarty teret: a kiadók roppant gazdag könyvheti kínálatának ismeretében ez nagy biztonsággal kijelenthető. Az áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hetvenezres látogatottsága is bebizonyította, hogy a rendkívül igényes, jó minőségérzékű magyar olvasóközönségre minden körülmények kö-zött lehet számítani.

Az interjút Lafferton Kálmán készítette

 

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter