Nézegetni a lét hibáit

Megvan az a kép gyerekkorodból, amikor először kezdtél igazán falni egy könyvet? Mi volt az első nagy könyves élményed?

Az erkélyünkön építettem ki egy bázist, és a zseblámpás technika alkalmazásával olvastam el Verne Gyulától az Utazás a Föld középpontja felét. Az volt az első nagy flash. Néhányszor bezárkóztam a szerkénybe is – hogy a szüleim ne zavarjanak –, de oda Kockás magazinokat vittem magammal.


A jó dalszövegírókat sokszor „meggyanúsítják", hogy költők. De fordítva is lehetséges ez? Találkoztál már olyan verssel, amiről úgy érezted, ütős lehetne dalszövegként is?


Igen. A Szemben a Nappal című dalunk szövegét egy Pilinszky-vers (Gyász) lüktetése inspirálta, azt simán rá lehet énekelni a dalra. A zenei alapot hallgatva találom ki a dallamot, majd ezt követően írom a szöveget, olyat még nem próbáltam, hogy kész szöveghez írok zenét, ezért most agyon is csapnám az igenlő válaszomat. A dallam sokszor prioritást élvez, és a dalszövegnek ehhez kell idomulnia, szinte mindegy, hogy az jót, vagy rosszat tesz a versnek, mert a melódia a „tömeg nyelve". Persze, ez nem minden esetben igaz – én is szeretek költeni, és örömmel tölt el, ha jól kijön egy felező hatos, de nem ragaszkodom hozzá minden áron – erre jó példa a Lehetek én is.


A Vad Fruttik szövegvilága sok helyen mentálisan nagyon erősen terhelt. Veled utazni nem egy könnyed léghajózás. Ritka vendég a showbusinessben a valódi dráma. Előfordult, hogy megpróbáltak könnyedebb hangvételű dalszövegek írására rábeszélni?


Igen. Főleg az fordult elő, hogy magamat beszéltem rá ilyesmire jó kedvemben, de az új albumról (Darabok) lemaradtak a könnyed sztorik. Ha zavarodottságról, csupasz lelki működésekről meg társadalmi problémákról írok, akkor nem tehetek hozzá három gombóc vaníliát, mert erejét veszti az egész. Gyakran érzem azt, hogy csak azért van szemem, hogy a létezés hibáit nézegessem.

A koncertbuszban, ha épp nem ráhangolódás megy, mit szoktál olvasni? Mi az, ami az utóbbi időben megmozgatott?


Sofi Oksanen: Tisztogatás, Palahniuk: Kárhozott, Kiss Tibor Noé: Inkognitó, Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában, Szorokin: Jég, Michel Houllebecq: Elemei részecskék, Tóth Krisztina: Akvárium, Sjón: A macskaróka.

 

 

ÚKP 2017/3. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

ukp 2017 3 hatter