Ha képes hű maradni önmagához

Minden kezdet című, az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelenő köteted klasszikus beavatódás-regény, a vonzás szabályait rögzíti, az emberi vonzalom természetéről szól. Hogyan találtál a témára? Egy meglett, sokat látott író számára miért érdekes a nyeretlen, húszéves Azrael ügyetlenkedése, útkeresése; törekvése, hogy Gréta combjai közé jusson? (Turczi István íróval Szabó Tibor Benjámin beszélget)

A nyitó mondattal maximálisan egyetértek. Abban is van valami megnyugtató, hogy a fiatalabbak szerint is „meglettem", sőt „megvagyok", ami az önazonosságom miatt sem elhanyagolható körülmény. Ha a kérdés hangnemében akarnék válaszolni arra, hogyan találtam a témára, könnyen kiszaladna a számon: A téma az ágyon hever. De annál, hogy egy húszéves fiatalember milyen viszontagságokon megy át, amíg egy Gréta nevű gyönyörű nő combjai közt landol, sokkal többről van szó. Legalábbis a regényt illetően ez a tévképzetem.
A versek, a műfordítások, a Parnasszus folyóirat konstans szerkesztési kötelmei, a tanítás és külföldi útjaim mellett régóta masszívan készülök egy regény, vagy inkább regény-sorozat megírására. Ha nem vigyázok, és egyszer elkészülne, egy közös biztosan lesz/lehet bennük: a főhős, akit te, mondjuk így, kedvesen, nyeretlen, ügyetlenkedő csávóként aposztrofálsz. Számomra ez a bibliai hangulatú névvel megjelölt fiú persze valami egészen más. Ő a tisztaság archetípusa. A megrontás-előtti emberé. Az ő világról vallott felfogását a bizalom tartja egyben. Igent már tud mondani, a nemet még meg kell tanulnia. Olyan fiú ő, aki többet is adna, mint amije van, ha volna kinek. Olyan fiú, akinek mindig szüksége lesz valakire, aki érzi azt, amit ő, és tudja azt, amit ő nem. Azrael az én lehetőségem annak elbeszélésére, hogy az ember nem lesz szükségképpen gonosszá a körülmények és saját gyengesége nyomására.

Minden ízében mai történet Kővár Azraelé – ez nem egy konfessziós mű. Miközben érdekes lehet (az is), hogy te magad hogyan találkoztál a testi-lelki felnőtté válással? Megvan még? Az emlék, az élmény.

A magam idevágó élményeit elég bőven dokumentáltam már az első versesköteteimben. Két tematikus verseskönyvet is szenteltem a férfi-nő kapcsolatnak, a Stendhal nemesen eufemizáló kifejezésével szerelmi szenvedélynek; 1990-ben volt A nők és a költészet, 2008-ban az Erotikon. Egyetemi éveimről pedig Mennyei egyetem címmel annak idején egy regény is született, ami tavaly érte meg a harmadik kiadást, és ebben a tanévben a középiskolások Arany János irodalmi versenyének egyik kötelező olvasmánya lett – az illegális internetes letöltések szép számából ítélve nem is visszhangtalanul.

Ebben a mostani regényben valóban nem lehet vallomásos én-regényről, „kulcs-regény"-ről beszélni. Azrael nem az, aki én voltam, az még kevésbé, aki vagyok, hanem talán az, amilyennek most látom, hogy válhatna egy mindenkori húszéves, ha képes hű maradni önmagához. Korán magára maradt ez a fiú: a szület elváltak, és külföldön kezdtek új életet. Középiskolásként a nagyanyja nevelte, ő azonban hirtelen meghalt, és a fiú egyedül vág neki a nagybetűsnek. A regény kezdetekor egyszerre két nagy pillanat érkezik el az életében – felvették az egyetemre, és húsz éves lesz. De mihez kezdjen egyedül ekkora szabadsággal? A családot már jóval korábban faképnél hagyó nővére hívására egy eldugott hegyi kastélyszállóba indul, hogy együtt töltsék a nyarat, és ne mellékesen recepciósként némi pénzt keressen a tanulmányaihoz. Mai történet, elfogadom, ugyanúgy mai, mint az Antigoné, a Don Quijote, az Érzelmes utazások vagy a Törless iskolaévei.

Jól látható, hogy a Minden kezdet nyelvi tétje a szentenciák, a (kicsavart, átírt, újraalkotott) frazémák állandó visszaforgatása. Elképesztő mennyiségű bölcsesség, szellemesség, vicces felismerés örvénylik a regényben, a szöveg negyede direktben landol majd az idézet.hu-n. Gyűjtötted, vagy ennyi sűrített okosságot mozgatsz te magad is az élőnyelvben?

Ebből a szempontból az elődök nyomdokain járok Rabelais-től Móricz Zsigmondig, hisz nagy jegyzetelő volnék magam is. Tíz elolvasott könyvlapra minimum egy jegyzetoldal jut, ötlet-gyomok, szófordulatok, gondolat-kísérletek, vagy csak a tiszteletadás sercintései. Ehhez jön még, hogy az ember idővel képessé válik frappáns történetek, direkt olvasói vagy hallgatói hatást kiváltó, szentenciaszerű kifejezések animálására és mozgatására a lefagyott memóriájában is.

A regény legelevenebb figurája Maxi, az úszómester és válásolimpikon, aki szerint a világot a B**d meg és uralkodj! elv irányítja. Ez az elgondolás a férfi-nő viszonyt küzdelemnek tételezi. A regény többféle választ is kínál, de most a sajátodra volnék kíváncsi: micsoda a férfi-nő együttállás? Egymásnak feszülő, versengő erő? Komplementer lélektársak egymásra találása?

Ha közelebbről megnézzük, mondjuk Az ember tragédiájának férfi-nő ábrázolását, akkor elég világosan kiderül, hogy Madách, és az általad említett Maxi felfogása férfi-nő (v)iszony témában egy tőről fakad, és vajmi keveset változott két évszázad alatt. Ádám az összes szín főszereplője, előremutató, pozitív személyiség, a jelleme jól megformált, felismeri kora hibáit, és képes nagy egészben gondolkodni. Felfogása szerint a nő feladata a szépség és harmónia megteremtése az általa megálmodott és uralt férfivilágban. Míg Éva csupán vázlatosan megrajzolt mellékalak, hol pozitív, hol negatív tulajdonságokkal felruházva. Madách láthatóan kevesebbet tud róla, mint szeretne, és ezért több színben kínosan feszeng, amikor Évát hitelesen próbálja megszólaltatni. Jellemző a prágai szín, amelyben Kepler így beszél feleségéről: „Minő csodálatos kevercse rossz s nemesnek // A nő, méregből s mézből összeszűrve / Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja, / Míg bűne a koré, mely szülte őt." Lám, Kepler-Madách felmenti a csapodár feleséget, aki a kor és a körülmények áldozatává válik.
Az elváráshorizont ugyan jócskán kitágult azóta, a nemi szerepek és azok társadalmi megítélése is megváltozott, de megmaradt a patriarchális eszmerendszer. Az egyenjogúságot hirdető, de alávetettséget gyakorló apaközpontú társadalom észjárása egyazon srófra járt Madách idejében, Németh László vagy Móricz Zsigmond hőseinél, és az én Maxi nevű úszómesterem, vagy az Azrael nővérét birtokló Vezér esetében.

Dramaturgiai csúcspontján nemcsak a regény, de annak főhőse is a csúcsra jut, Gréta ölében, egy nagyon türelmes fejezetben. Az élő irodalomban (a szövegekben, mármint) rengeteg a szex, de főleg annak beteges, ferde, kényszeres változatait emelik az alkotók műveikbe. Ezt itt más, tiszta, egészséges, miközben kicsit sem emelkedett – olvasóként is üdítő. Hogyan viszonyulsz az irodalmi szexhez, az irodalom testábrázolási gyakorlatához?

A „testgyakorlás" nem erőssége literatúránknak. Igaza van Nádas Péternek: valóban „nincs középút az obszcenitás és a hallgatás között." Illetve most már van, de ezt ne én mondjam ki, hanem majd e könyv kapcsán a témát kitartóan feszegető kritikusok. Azt, hogy a mi irodalmunk túlságosan szemérmes, már annyian leírták, ne ragozzuk tovább. Vallási és erkölcsi szokásaink valószínűleg szemérmesebb kultúrát hoztak létre, mint pl. a latinoké. Azért van nekünk egy Janus Pannoniusunk, aki Guerino iskolájában már süvölvény korában pajzánabbnál pajzánabb epigrammákban lelte örömét; Balassink, aki személyes bátorságról adva tanúbizonyságot, örömlányokhoz is írt verseket, nem csak a meghódítandó nagyságosokhoz; Csokonaink, akinek diákos vaskossága és rokokó szertelensége nélkül szegényebb volna irodalmunk. És folytathatnánk a sort Verseghy Ferenc apácás versezeteitől Lőwy Árpád „disznólkodásaiig", Csáth Géza naplójától Weöres Sándor Psychéjéig és tovább. Ám ettől a tény még tény marad, ti. irodalmunkban a nemek közötti vagy nemeken belüli szexuális konfliktusok jobbára burkoltan, elfojtva vagy eufemizálva jelentek meg egészen a kilencvenes évek kopulációs bummjáig.

Valójában az előző kérdés folytatása: Sokan leírták a jelenséget, és tényleg látjuk is, az utóbbi évtized az új szemérmesség időszaka volt, a kilencvenes évek nagyon direkt testisége után az olvasók (főleg a fiatal olvasók) elfordultak mindentől, amiben szexualitás ábrázolódik, nem, hanem így: amiben testi szerelem ábrázolódik. Ebben az időszakban csak olyan könyvek lehettek nagyon sikeresek, amelyek hazudnak a testről (elhallgatnak), és így hazudnak az emberi természetről is. Szerinted miért tér vissza újra és újra a prüdéria, a gátlás, a testhez kapcsolódó tabuk?

A korábbi kérdésedben kicsillagoztad azt az egyszerű, szép, ősi és közkeletű szót, hogy baszd meg. Mi ez, ha nem a szerkesztői prüdéria megnyilvánulása, a régi tabuk kényszeres továbbélése?! A kérdésben elfektetett sommás megállapításokkal is bajom van: először is, sokféle könyv lett siker az elmúlt másfél évtizedben; volt köztük szókimondó, voltak visszafogottabbak. Nem hinném, hogy hazudtak volna, legfeljebb a szexualitás mint narratív téma mellékesen volt csak jelen az írásaikban. A hús poétikája, ez a végletesen szenvedélyes, tabukat és határokat döntögető, sokszor parodisztikus-önlefokozó tartományokban mozgó, fragmentált nyelvezet nem vált sajátjukká, vagy nem tudtak vele mit kezdeni. Ne felejtsük, ha az erotika-obszcenitás megjelenését modern kori irodalmunkban a már korábban rögzült társadalmi-irodalmi hierarchiák elleni stratégiaként értelmezzük, akkor olyan műveknek is meg kellett/kell születniük, amelyek elvetik ezt a felfogást, és a hagyomány továbbírásában látják a fejlődés számukra üdvözítő útját.

A Minden kezdet helyszíne egy kastélyszálló, ideje (jórészt) egy nyár. Üveggömb a világban, egy zárt ökoszisztéma. Szereplőid nem mind értik meg, de olvasójával az író megérteti a nagy igazságtalanságot: ami a kastélyszállóban történt, az csak ott érvényes, és csak arra a nyárra. Sokszor találkoztál olyannal, hogy valamit általános érvényűnek gondoltál, de kiderült, hogy nem az, hogy csak bizonyos helyen-időben igaz?

Aki nem zárkózik el a közösségi lét rejtett örömei és nyilvánvaló buktatói elől, valamint maszk nélkül, nyitott szemmel, saját tűréshatárait ismerve járkál a világban, az előbb-utóbb mind találkozik a kérdésben foglalt egyedi-általános problematikával. Ez lehet egy helyszín (mint a kastélyszálló), tartós vagy pillanatnyi helyzet (háború, katasztrófa) ugyanúgy, mint a pszichében, a belső térben lejátszódó másik valóság ütköztetése a külső valósággal. Ám attól, hogy hősünk megérti e „kettős könyvelés" fontosságát, még nem biztos, hogy meg is találja a járható utat a boldoguláshoz avagy a boldogsághoz. Ahogy Freud mester írta: „Annak szándékát, hogy az ember boldog legyen, a Teremtés terve nem tartalmazza."

A regényt három idézet vezeti be, Madách, Nádas és Thomas Bernhard. Magyarázatot igényel, miért. Főleg Madách halálangyala, aki nevet adott főhősödnek is.

Vagyük sorra, mert mindegyik egyformán fontos magában, és összeolvasva is. „Nézz fel, ím én Azrael vagyok", írja a költőként alig ismert Madách szép Azrael-versében. A héber eredetű név jelentése: akit az Isten megsegít. Azrael a zsidó és iszlám vallási mitológiák védőangyala. Elsődleges feladata, hogy átsegítse az emberi lelkeket a fizikai megsemmisülésen, és vigaszt nyújtson, utat mutasson az itt maradottaknak. Egy későbbi regényfolyam kifutására is gondolva, a név erős érzelmi holdudvarát is figyelembe véve választottam főhősömnek ezt a különös nevet. Fontos, hogy Madách is képbe került így, amióta olvasok irodalmat, kötődöm az ő szimbolikus-allegorikus világszemléletéhez.

Nádas Pétert az Emlékiratok könyve óta a modern próza egyik legjelentősebb alkotójaként tisztelem. Regényem írása közben úgy alakult, hogy több fejezetet is újraolvastam a Párhuzamos történetek egyszerre bámulatba és zavarba ejtő magánuniverzumából. És egyszer csak az egyik hosszan kanyargó mondat közepén rábukkantam arra, hogy „milyen kezdet az, aminek van határa", és nem volt mese, tudtam, hogy nekem üzen.
Végül a II. világháború utáni német nyelvű irodalom zsenijétől, Thomas Bernhard-tól idézek, ami így hangzik: „ Ha egész életünk során minden kérdésünkre válaszolnának, a végén mégse jutnánk messzebbre, mint anélkül." Hogy mi van ebben az idézetben? Az a pátosztalan felismerés, az a keserű tisztánlátás, és sohasem hamis valóságismeret, amely csak egy olyan út végén ragyoghat fel, amelyre Bernhard vállalkozott, és amerre terelni igyekszem a most még csak húszéves Azraelt.

SzTB

ÚKP 2017/2. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

ukp 2017 2 hatter