A kultúráért felelős államtitkárral Lafferton Kálmán beszélgetett
Az eredeti tervek szerint a Márai-program évi 1 milliárd forinttal gazdálkodhatott volna. Indulása pillanatában ez az összeg 800 millió forintra apadt, majd ténylegesen évi 400 millió forint lett belőle, s úgy tűnt, folytatás nélkül meg is szűnik. Hogy ez mégsem következett be, az annak köszönhető, hogy Ön elfogadta a könyvszakma kérését, és idén 200 millió forintos keretre tett javaslatot. Nem kevés ez az összeg, hogy a program beváltsa a hozzá fűzött reményeket, és az értékes könyvekből valódi kínálatot biztosítson a könyvtárak számára? Arról nem is beszélve, hogy megfelelő kommunikáció híján a kötetek „rejtve” maradnak az olvasók előtt?
Az a véleményem, hogy jó kompromisszumot találtunk. Olyan könyvtámogatási rendszer felé tartunk, amely nagyobb részben orvosolja a programmal szemben megfogalmazott kifogásaimat és kritikáimat, azt, hogy olyan könyveket vásárolunk fel közpénzből a könyvtárak számára, amelyek megírását a kiadását egyszer már támogattunk adóforintokból. Ezt az érvelésemet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) is elfogadta. Az új NKA-s támogatási rendszerben a kiadásra váró kéziratok támogatása is a korábbi Márai-programhoz hasonlít, azaz a támogatott kiadványokból példányokat kapunk meg, amelyek a közkönyvtárakba jutva szolgálják az olvasókat. Ennek fényében kell értékelni azt a 200 milliót, amiben megegyeztünk.
Nem kis gond a Márai-program esetében, hogy nem történik meg a kiadók határidőre történő kifizetése, s itt nem egy-két napról, hanem többszörösen módosított, több hónapos csúszásokról van szó.
A könyvkiadás finanszírozása bonyolult kérdés, amelyben a kulturális misszió és a gazdaságélénkítés szempontjai ötvöződnek. A könyvkiadók többsége – az értékes, minőségi könyveket megjelentető kiadók java része is – profitot termel. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy az ágazat támogatására fordított összegek jelentős része a nyomdaiparba kerül, ott költik el. Ha gazdaságélénkítésként fogjuk fel a kérdést, akkor az a Nemzetgazdasági Minisztériumra (NGM) tartozik. A kulturális tárca egyetlen dologban vesz részt, aminek bizonyos értelemben a gazdasághoz is van köze, ez pedig a könyvszakmai hitelprogram. Örömmel mondhatom, hogy az idei támogatási keretet már alá is írtam – 2013-ban 25 millió forintot tudunk fordítani erre a célra a költségvetésből –, így nincs akadálya a pályázat meghirdetésének.
Ha kulturális misszióként fogjuk fel a könyvkiadás támogatását, akkor az a kérdés, hogy a jelenlegi körülmények között mennyi pénzünk van a magyar könyvkiadás megsegítésére, van-e költségvetési fedezet a Márai-programra. A probléma az, hogy eredetileg sem volt rá plusz pénz.
A kiadók késedelmes kifizetésével kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a Könyvtárellátó Kft. (KELLO) egy szocialista vállalat maradványain létrejött állami cég, amelynek korábbi menedzsmentje nem tudott megbirkózni a feladatokkal. A közelmúltban történt vezetőváltással lehetősége van a Könyvtárellátónak, hogy dinamizálja a tevékenységét, és azt a biztos piacot, amit a többségében önkormányzati fenntartású könyvtárak jelentenek, olyan módon szervezze meg, hogy valóban nyereséges legyen, ne küszködjön folyamatosan likviditási problémákkal. Szerintem óriási gond az is, hogy a bizományosi rendszerben nincsenek szabályozva a fizetési határidők, így azok sokszor száznyolcvan naposak és ráadásul csak a bizományosi elszámolástól ketyegnek a határidők. Emiatt a könyvkiadóknak gyakran egy-két évig benne áll a pénzük egy kiadványban, mire az megtérül. Valóban gond az, hogy a KELLO is tartozik a piaci szereplőknek, de a kiadók fele megjelenő hatalmas mértékű tartozást, sőt körbetartozást nem lehet kizárólag az állami cég nyakába varrni. Nagyon sokat segíthet a Könyvtárellátó likviditási problémáin, ha sikerül megoldaniuk az általános- és középiskolai tankönyvellátást. Ha jól gazdálkodnak, a céget két-három év alatt rendbe lehet tenni, akkor is, ha a könyvpiac folyamatosan zsugorodik, amit sajnos a Márai-program sem tud megállítani. Én minden olyan programmal egyetértek, amely az olvasáskultúránkat erősíti és olvasásra nevel. Gondolok itt a Supka Géza Alapítvány és a Magyar Lapkiadók Egyesülete most indult közös olvasásnépszerűsítő programjára (Te is olvasol, ugye?), vagy arra, amelyet a Gárdonyi-év alkalmából államtitkárságunk dolgoz ki. De a kereskedelem problémáit ezek nem fogják megoldani.
Örömteli ugyanakkor, hogy több éves kihagyás után idén 100 millió forint támogatásban részesülhetnek pályázat útján a szakkönyvkiadásban érdekelt kiadók. A kulturális kormányzat részéről van szándék arra, hogy ezt az összeget tovább növelje?
A szakkönyvkiadás támogatása túlmutat az előzőekben vázolt problémákon, mert nyelvpolitikai és nemzetstratégiai dimenziója is van. Nyelvünk megmaradása szempontjából alapvető fontosságú, hogy képes legyen folyamatosan megújulni, hogy alkalmas legyen valamennyi tudományterület magyar nyelvű művelésére. Ezért lényeges, hogy minden tudományterületen jelenjenek meg magyar nyelven írt könyvek, melyek aztán később kiadhatók elektronikus formában is, de fontos, hogy a változó tudománnyal együtt alakuló tudományos nyelv is fejlődjön. Ha ez nem történik meg, akkor egy idő után mindenki angolul fog publikálni, s ha bizonyos tudományterületek publikációihoz már csak angolul lehet hozzáférni, akkor a felsőoktatás nyelve is előbb-utóbb angolra fog változni. Ez a folyamat a skandináv országokban, vagy a balti államokban már részben lejátszódott; nem szabad megengedni, hogy nálunk is bekövetkezzék. Ez természetesen nem mond ellent annak, hogy színvonalas nyelvoktatás legyen Magyarországon, ennek magam is híve vagyok.
Úgy tudom, hogy a könyvszakma számára égetően fontos kötött ár törvény végre az országgyűlés asztalára kerül. Meg tudja erősíteni ezt az információt?
Igen. Ebben a félévben tervezzük bevinni a kormány elé. Azt gondolom, hogy ha a magyar online piacon az Amazon.com megjelenésre készül, akkor mindenképpen szükség lesz arra, hogy ebbe az irányba mozduljunk. Azzal együtt, hogy tudjuk: a piaci folyamatokba csak bizonyos szintig lehet beavatkozni.
Ugyancsak nagyon fontos kérdés a könyvkiadók számára, hogy legféltettebb kincseikkel, a szerzői jogaikkal ne lehessen visszaélni. Internetes világunkban azonban naponta fordulnak elő jogsértések, melyekkel szemben a kiadók szinte tehetetlenek. Tervez például az illegális letöltések ellen keményebb jogi környezet megalkotásával fellépni a kulturális tárca?
Pont tegnap értesítettek, hogy egy korábban általam szerkesztett könyv is fenn van engedély nélkül az interneten, és azt kérdezték, mit javasolok. Azt mondtam, hogy azonnal tegyenek feljelentést a rendőrségen, másrészt jelentsék az MKKE-nek, hogy a könyvszakmai egyesülésnek is legyen tudomása a történtekről. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa, amelynek magam is tagja vagyok, most fog foglalkozni a kérdéssel, javaslatokat fogalmazva meg a jogalkotás és a bűnüldözés számára.
Amikor két-három év elteltével, valamilyen OCR programmal kereshető szövegváltozatban teszik fel a könyveket, az utánnyomott példányokat lehetetlen eladni. Szerintem nem feltétlenül a jogszabályokkal van gond. Gyakran tapasztalom azt, hogy nem is foglalkoznak ilyen esetekkel a kiadók. De a szerzők egy része sem törődik vele, azt gondolják, az jó dolog, hogy a könyv fenn van a neten, mert nagyobb publicitást kap a munkájuk. A kiadónak nagyon szigorúan kellene rögzíteniük a szerződéseikben, hogy ameddig egy könyv kiadási joga náluk van, addig semmilyen formában nem járulnak hozzá az elektronikus publikálásához. Nekem számos könyvem van fenn a Magyar Elektronikus Könyvtárban, de mind akkor kerültek fel, amikor a boltokban már elfogytak. Úgy láttuk, több példányt nyomtatott formában nem fogunk tudni eladni. Vagy azért vállaltuk a kereskedelmi veszteség kockázatát, mert szerettük volna, hogy a kultúrpolitikai könyveim mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
A gond legtöbbször akkor keletkezik, ha a könyveket idegenek teszik elektronikusan elérhetővé az interneten, ráadásul külföldi szervereken.
Ez a kérdés nagyon messzire vezet. Gondoljunk például a Kuruc.info esetére: a miniszterelnök úr a parlamentben – ha jól emlékszem, egy interpellációra adott válaszában – elmondta, hogy többször is kérték az amerikaiaktól, hogy szüntessék meg a hírportál működését, de mégsem történt semmi. Sajnos a könyvészet mögött nincs olyan nagyságrendű pénz, mint a zene vagy a filmes terület mögött. Ha például egy filmmel százmilliókat keresnek dollárban, akkor megfizethető az a profi jogászi, adminisztrációs és technikai kapacitás, amellyel az egész folyamatot tudják monitorozni, és ennek köszönhetően le tudják szedni a kalóz filmeket a netről. A mi ágazatunkban, főleg Magyarországon, nincsen meg az a tőke, amely ezen a téren segítené a bűnüldözés munkáját.
Az elmúlt hetekben felröppentek olyan hírek, hogy a nyomtatott könyvek 5%-os áfáját felemelik. Valóban fontolgat ilyen lépést a kormány?
Nem tudunk arról, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban lenne olyan háttéranyag, amely a könyvek áfájának az emelését javasolná. Szerintem ez egyáltalán nem lenne indokolt. A piac nem olyan nagy, hogy ebből jelentős bevételnövekedés származna a költségvetésben, az olvasók ugyanakkor nagyon megéreznék a pénztárcájukon, ha a könyvek áfája 5%-ról 27%-ra emelkedne. Ha pedig a kiadók nem címkézik át a könyvek árát, akkor nekik kell elszenvedniük ezt a veszteséget. Ezért vallom, hogy az 5%-os áfát meg kell tartani a könyvkiadásban; ha zsugorodik is a piac, legalább ilyen módon segíthetjük ezt az ágazatot.
Van esély arra, hogy a digitális könyvek áfája is 5%-ra mérséklődjön?
Míg a hangoskönyvek esetében sikerült kiharcolnom a csökkentést, itt nem. Van egy jogértelmezési vita, ami miatt még nem tudtunk megegyezni az NGM-mel, s szerintem rövid időn belül ez nem is várható, mivel . egy európai uniós direktíva miatt az e-könyv elektronikus szolgáltatásnak minősül, s ezért nem eshet kedvezményes áfakulcs alá. Egyébként ebben az MKKE is segítette a munkámat, annak örülök, hogy legalább a hangoskönyvek esetében sikeresek voltunk.
Az elmúlt években a könyvszakma nagyobb rendezvényei – Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Ünnepi Könyvhét, a Frankfurti Könyvvásár magyar standja és programjai – nem, vagy csak szerény támogatásban részesültek. Mi várható ezen a téren?
A Balassi Intézet idén is százmillió forint pályázati támogatást kap a Publishing Hungary program megvalósítására. Nyitottak vagyunk arra, hogy a könyvszakma egyetlen reprezentatív szervezetével, az MKKE-vel kiegyensúlyozott, jó viszonyt ápoljunk. A külföldi könyvvásárok szervezésekor arra törekszünk, hogy partneri együttgondolkodás jegyében döntsünk a meghívandó vendégekről és a viszontmeghívásokról. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a nemzetközi könyvvásárokon való részvételünk elsősorban az egyesülés sok évtizedes munkájának a gyümölcse. Sokszor anyagi okok nem tették lehetővé, hogy Magyarország ott legyen ezeken a vásárokon, s elfogadja a díszvendég címet. Mostantól minden meghívásnak eleget tudunk tenni Szentpétervártól Párizsig, amire eddig nem volt példa. Éppen ezért azt is célszerűnek gondolom, hogy a Publishing Hungary kapcsolódjon be a könyvfesztivál szervezésébe is.
Az Ünnepi Könyvhét más kérdés. A magyar szépirodalom és könyvkultúra legnagyobb ünnepe speciálisan belföldi könyvünnep, amely, ellentétben a könyvvásárral, sajátos logikára épül, és sokkal kisebb a piaci szerepe. Nagyon fontosnak tartom, hogy a minőségi könyveket megjelentető kis magyar kiadók részt tudjanak venni rajta. Ebben az MKKE mint a rendezvény szervezője régóta partner, viszont – mint tíz éve a könyvhéten dedikáló szerző – azt javaslom, változtassuk meg a támogatási rendszert. Segítsük direkt támogatással a könyvkiadók megjelenését a könyvhéten, de úgy, hogy közben a 84 éves hagyománnyal rendelkező Ünnepi Könyvhét és az azt szervező MKKE se járjon rosszul. Azaz a könyvkiadók pályázhassanak a standbérleti díjra, amit az MKKE-nek kifizetve az egyesülés is hozzájut a tervezett bevételéhez.
Mit gondol, miként változik a könyvek jövőbeni szerepe?
A könyvekhez ragaszkodom. A könyvben sokkal nagyobb kifutási lehetőséget látok, mint a nyomtatott sajtótermékekben, beleértve az irodalmi, művészeti sajtótermékeket is. Azért, mert egy jól érzékelhető tendencia azt mutatja, hogy az irodalmi folyóiratokból szépen kikopnak a folytatásos regényközlések, miközben ez például a Nyugatban még evidencia volt: Móricztól Kassákig minden fontos regényt részletekben leközöltek. Az írók is úgy érzik, egy könyv megjelenése sokkal nagyobb esemény, sokkal nagyobb presztízs, mint folyóiratban megjelenni. Ezen kívül szakmai értelemben is van fantázia a könyvben, hiszen az mégiscsak egy olyan dolog, amit az ember elvisz magával, ha utazik, vagy este az éjjeliszekrényre teszi. Más műfaj, mint a lapolvasás. Magam újságot, cikket, dolgozatot, elemzést ma már szinte csak képernyőn olvasok, most mondtam le például az utolsó nyomtatott napilap-előfizetésemet. A folyóirat-kultúra támogatását át kell gondolni. Véleményem szerint egy sor papír alapon megjelenő irodalmi és művészeti folyóiratnak ahhoz kell adni támogatást, hogy átálljon online felületre, és kizárólag így jelenjen meg. Azt szorgalmazom továbbá, hogy a nyomtatott folyóirat-kultúra egészét digitalizáljuk és tegyük közzé. A kulturális államtitkárság és a Nemzeti Kulturális Alap nem szociális alapon kell, hogy ossza a pénzt. És ráadásul nem is a régi érdemek jogán, hanem azon a jogon, hogy ma életképes-e az, amit támogat. Megtalálja-e a közönségét és alkalmas fórum-e arra, hogy értékeket juttasson el az olvasóhoz. Az összes szerkesztő barátom haragszik rám, ha ilyeneket mondok, de addig fogom mondani, amíg egyszer ők is belátják: nem lehet fenntartani azt a folyóirat-támogatási rendszert, ami most van.
(Lafferton Kálmán)
