A saját életem csak egy trambulin, amiről el lehet ugrani

Esszék és a novellák – egybeforrtak a neveddel. Most mégis regénnyel jelentkezel. Meghajoltál az olvasói/kiadói igények előtt, vagy egyszerűen kevés lett volna egy kisprózányi karakter a mondanivalódhoz?


Kár tagadni, hogy a novella lassan eladhatatlan műfajjá válik (az esszéről nem is beszélve), és az olvasók (nagy)regényt akarnak. Így aztán a kiadó is regényt akar a szerzőtől. De ennek ellenére én nem vágytam regényírásra. Sokat nyaggattak a regénnyel, de én jól elvoltam régi szerelmemmel, a novellával. Ez a könyv is novellákkal indult, sokáig azt hittem, novellafüzér lesz. Aztán sehogy sem akart sikerülni, összeállni. Egyszer csak rádöbbentem, na lám, ez egy regény lesz. Innentől kezdve már csak szűk három év kellett, és kész is lett. Az utolsó fázis, az utolsó fél év Kolozsváron készült. Úgy éreztem, csak akkor tudom befejezni a regényt, ha kilépek az életemből, és csak ezzel foglalkozom. Nappal a Heltai könyvtárban, este a Bulgakov kocsmában írtam, s mire szeptemberben hazajöttem Pestre, nagyjából elkészült. A végén sokan segítettek (elolvasta a kéziratot Fehér Béla, Morcsányi Géza, Kerékgyártó István, Darida Benedek, Babiczky Tibor), de a legtöbb segítséget Király Leventétől kaptam, aki nemcsak szerkesztő, de író is, régi barátom. Azt hiszem, ebben a korban, mikor a szerkesztő, mint szakma, lassan eltűnik, amikor a kiadók még a korrektort is lespórolják a könyvről, nagy szerencsém volt, hogy egy ilyen lelkiismeretes munkatársat kaptam.


Bevallom, hangosan röhögtem a Szíved helyén épül már a Halálcsillag (a cím már önmagában is igen jól sikerült darab) olvasásakor. Hangulatilag mintha Krúdy és Sárbogárdi Jolán hált volna Cserna-Szabó András ágyában. Írni is ilyen vidám volt?
A cím egy regénybeli diszkópunk banda, a Hamis Csöcsök slágerének refrénjéből való. Előtte Vérnősző Barmoknak hívták őket. Semmi kifogásom a jellemzésed ellen: mind Gyula, mind Jolán kedvenceim közé tartozik. Én egyébként úgy tapasztaltam, regényt írni nem vidám dolog, inkább heroikus küzdelem, birkózás, kemény meló. Ebben a küzdelemben általában vesztésre áll az író, és abban a pillanatban kell abbahagyni, amikor először nyerésre állunk. Persze ez jól hangzik, csak ennél jóval bonyolultabb az ügy. Szerettem volna egy tragikus történetet szórakoztatóan, humorral, öniróniával megírni. Én még a régi iskola tagja vagyok: szeretem, ha az olvasó jól szórakozik. Olyan író szeretnék lenni, akit én is szívesen olvasnék, hol röhögve, hol könnyezve. Ez volt a cél. A regényírás legvidámabb része az volt, hogy újra kellett néznem sok tucat westernfilmet (és persze elolvasnom sok westernregényt). Megrögzött westernrajongó vagyok, ezt nagyon élveztem. De nem csak a western épült bele a könyvbe, de rengeteg (a sznob kánon által alulbecsült, általam azonban hőn szeretett) popkulturális műfaj: a krimi, a metál zene, a gasztronómia, a Star Wars, a pornó… Mindazonáltal a végeredmény egy love story. Unortodox love story – hogy ezzel a közkeletű kifejezéssel éljek. 


Emlék Bundás, a novellista, aki regényt ír – annak, aki nem ismer az író prototípusának alteregója, aki meg igen, az több egyezést felismer köztetek. Külön játék és egy plusz olvasat azoknak, akik felismerhetik a „púderes seggű budai zsúrpubikon, vagy a paplanszájú celeblányokon” túl a kortárs művészeti-, irodalmi-, és közélet fontos alakjait, helyeit. Mennyire akartad felismerhetően hagyni őket vagy inkább igyekeztél elmosni azokat?

Konkrét személyek nincsenek a könyvben. Inkább csak figurák, típusok. A ripacs színész, a hisztérikus feleség, a mizantróp apa stb. Természetesen Emlék Bundás sem én vagyok, bár vannak hasonlóságok köztünk. De nem hiszem, hogy a saját életemet kéne írnom. A saját életem csak egy trambulin, amiről el lehet ugrani. Sokat laktam a Király utcán és annak környékén, ismerem a tájat, mint a tenyeremet vagy mint Szentest. Ezért választottam fő helyszínül. Jelenleg szerintem ez Budapest legizgalmasabb része: múltja (Krúdy, Szomory, Gundel stb.), jelene, gasztronómiája, kocsmái, éjszakai élete, pörgése, sokszínűsége miatt. Krúdy annak idején azt írta, a Király utca a legpestibb pesti utca. Szerintem ma is az. 


Kész a nagy mű, az alkotó pihen? Avagy te hogy állsz a boldogságdémonnal?

Dehogy pihenek. Máris egy novelláskötetben vagyok. „Nők”; „Lányok, asszonyok” – ilyen munkacímei vannak egyelőre. Két év múlva talán meg is jelenik. Aztán szeretnék Fehér Bélával egy újabb részt megírni az Ede a levesben-ből. Szeretnék Segal Viktor séffel egy rendhagyó szakácskönyvet az erdélyi gasztronómiáról. Sok tervem van. Jó lenne egyszer egy kolozsvári regényt írni, nagyon beleástam magam a város helytörténetébe, és sok személyes szál fűz a városhoz, nemcsak a barátaim, de itt született nagyapám és apám is. Szóval dolgozni szeretnék. Semmi máshoz nem értek, muszáj írnom.

 

Csapody Kinga

 

ÚKP 2017/3. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

ukp 2017 3 hatter