A siker, az valami más

"Ébredjünk már fel! Átfinomított agresszió nélkül nincs siker." Mohás Lívia pszichológussal Az agresszióról és a sikerkereső emberről című kötetéről Csapody Kinga beszélgetett

 

Az elmúlt évtizedben egyre több kontextusban kerül elő, jelenik meg életünk minden szegmensében az erőszak: kezdve az egymással történő kommunikációnkban (ott is, ahol régebben elképzelhetetlen lett volna, például diák-tanár relációban), a médiában (karikákkal védik, és mégsem védik meg gyermekeinket), családon belül és kívül. Vagy csak mi érezzük ezt ennyire fenyegetően erősödő folyamatnak?


Valóban, az erőszak mostanában mintha nyíltabban jelenne meg, mint régen. De nehogy összetévesszük az erőszakot a durvasággal. Voltaképp inkább a durvaság az, amit nap, mint nap látunk, tapasztalunk. A tömegembereknek köszönhető ez, akik elszaporodtak körülöttünk. Meg köszönhető a rosszul értelmezett toleranciának és a gyengekezű nevelésnek. Egyik jellemzőjük a tömegembereknek az, hogy bármilyen kis vagy nagy konfliktust és frusztrációt csakis ordítással, ütéssel, gorombasággal bírnak kezelni. Az agresszió az valami más! Egyszerűen mondva: erőforrás. Önmagában és lényegileg se jó, se rossz, hanem adottság, mint például a vérmérséklet vagy a bőrszín. Túlzó egyoldalúság és hiba az agressziót kizárólag negatívnak tartani, ahogyan a közfelfogás, de olykor még a pszichológia is teszi.

Az agresszióról és a sikerkereső emberrel kapcsolatban nem instant megoldásokat kínál arra, hogyan ne legyünk – mi, vagy a környezetünk – agresszívak, hanem egyféle (kultúr)történeti áttekintést is nyújt, segít folyamatokat (át)látni. Merít Cicerótól és Jungtól, megmutatja, hogy Rómában és a Gulágon miként jelentkezett mindez, példákat hoz a művészetből Vörösmartytól Felliniig – bámulatosan széles ismeretanyag. Mintha mostanában az ismeretterjesztő, a problémafelvető írások elképzelhetetlenek lennének kulturális ínyencségek nélkül, egyszerűen igényeljük olvasóként az érdekességeket, ínyencségeket, kisbetűs részeket, a „kukkolást”, az olvasmányosságot. Könnyedebbnek tűnik, valójában rengeteg háttérmunka, amit végül folyamatosan meghúz a szerző, szelektál. Miért ezt választotta mégis, miközben talán egyszerűbb lett volna „csupán” lejegyezni a saját pszichológusi praxisában megforduló, a témához kapcsolódó eseteket?

Ha beleágyazzuk a mondandóinkat szórakoztató és olvasmányos közegbe, akkor könnyebben felfogható még az olykor száraz igazság is. Az én ismeretterjesztő és pszichológiai jellegű könyveimet nagyon sokan olvassák, hála Istennek. Boldog lennék, ha minél több olvasó elfogadná, hogy a motiváció és cél teszi pozitívvá agressziónkat. Megvédeni gyerekeinket, magunkat, családunkat, hazánkat csak jósággal és engedékenységgel nem lehet. Elegánsan visszautasítani baromságokat, de elvállalni tisztességes eszméket, ehhez olykor kifejezetten agresszív beállítódásra van szükség. Mint ahogyan ahhoz is, hogy az európai értékrendet (a jóság, becsület, igazságosság, az emberi méltóság tisztelete és így tovább) ne hagyjuk elporladni.
Máskülönben azért is használtam sok művelődéstörténeti anyagot Vörösmartytól Felliniig, Nérótól Jungig, hogy szórakoztassam magam írás közben. Szerintem az író hangulata – unalma, derűje, dühe – átsugárzik az olvasóra.

Nem először foglalkozik a sikerrel, a sikerkereső embertípusokkal sem, hiszen 1986-ban megjelent Ki tudja, mi a siker? című könyve több aspektusból is körbejárta már a témát. Mennyi mindent kellett felülírnia, aktualizálnia az elmúlt huszonhat év drasztikusan megváltozott, felgyorsult, sikerorientált világa miatt?

Mohas Az agressziorolA világ mindig is sikerorientált volt, mindig voltak, akik kapkodva, gyorsan törtek sikerre, de ezt titkolták, egy kicsit szégyellték mohóságukat. És voltak akik  megfontoltan, hosszú távon gondolkodtak és lassabban léptek. A különbséget inkább abban látom, hogy sokan most harsányabban, feltűnösködve, több magamutogatással, mondhatni közönségesebb stílussal hajtanak a sikerre. De ma  is vannak, nem kevesen, aki komoly, nagyszerű értékeket hoznak létre, csodálatos eredményeket produkálnak,bensőséges csendben, alig láthatóan teszik a dolgukat. Ismét a tömegembereket kell megemlítenem, ők a sikerre kiéhezettek, akik  őrjítő harsánysággal azt a látszatot keltik, mintha drasztikusan más lenne a világ, valóban más, de csak a felszínen.

Magam a Ki tudja, mi a siker? című könyvemben, amit huszonhat évvel ezelőtt írtam, az egyik típusú, a látható és külsőséges sikert Asta Nilsen híres színésznő példájával illusztráltam. Kiemeltem azt, hogy van másféle siker is, Romain Roland regényalakja, Colas Bregnon, aki roppant csapások között is talpon marad. Végül a középkori kódexmásoló apácák évszázadokra szóló igazi szellemi sikerét említettem. Teljesítményük a mai napig érték. Nem kellett semmit sem felülírnom, amit ebben a régi könyvben mondtam. Az értékek ugyanazok, csak ma a felszín közönséges, ordibál és túlzottan az előtérbe tolakszik.


[...]

A teljes interjút lapunk 2013/1. számában olvashatják

Csapody Kinga

 

ÚKP 2017/3. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

ukp 2017 3 hatter